Dunántúli Napló - dn_1988_05_17_141p.txt
Újabb postai fejlesztések
Fénykábel biztosítja az összeköttetést
Telefonközpontok Pécsett és Siklóson
Május 17-e a távközlés világnapja. A legtöbb embernek erről természetesen a kapcsolatteremtés egyik legfontosabb eszköze, a telefon jut eszébe. A hazai telefon- és a telefonálási helyzet, ami az utóbbi évek erőfeszítései ellenére is csak lassan javul.
- A Magyar Posta kidolgozta a távközlés fejlesztésének hosszú távú programját, amiben a baranyai elképzelések is helyet kaptak. Pécsett például jelentős kapacitással bővítették a főközpontot, számos lakásban szólalhatott meg már a múlt év végén az új telefon. A beruházások sora most a kertvárosi központ építésével folytatódik. Elkészültek a műszaki tervek és rövidesen sor kerül a versenytárgyalásra is, ahol eldől, hogy melyik vállalat lesz a több mint 200 millió forintos munka kivitelezője.
- Az ütemezés szerint az épületnek 1990-re kell elkészülnie. A technológiai szerelés - amelynek során 10 000 állomás fogadására alkalmas központ kialakítása a cél - két évet vesz igénybe. Dél-Dunántúlon itt alkalmazzák először az optikai vagy más néven fénykábelt. A 7 kilométeres, lézertechnikával működtetett kábel a belvárosi és a kertvárosi központ között biztosítja az összeköttetést.
- Mohácson részben tanácsi, részben postai forrásokból teremtik meg a lehetőségét, hogy a Duna-parti város is bekapcsolódjon a távhívásba. A már meglévő konténerközpont mellé egy újabbat is felállítanak. Ezek a következő évben befejeződő műszaki átalakítás után 600 új távbeszélő-állomás bekötését teszik lehetővé.
- A siklósi telefonfejlesztés - a kötvényakció kudarca után - a Pécsi Postaigazgatóságnak 10 millió forinttal többe kerül, és csak a két konténer- központ üzembe helyezését teszi lehetővé. A hálózat építése lassab ütemben folytatódik. Új telefont csak ott ígérnek, ahol ennek megvannak a műszaki feltételei.
- A Pécsi Postaigazgatóság idén több mint 600 millió forintot fordít a négy megyében fejlesztésekre. Az összeg mintegy háromnegyed részét a távközlés korszerűsítésére költik. Már most kezdik a felkészülést a következő tervidőszakra, amelynek programjában - többek között - a pécsi körzet teljes automatizálása, a komlói és az orfűi központ rekonstrukciója, sőt a dél-balatoni gondok megoldása is szerepel.
Ferenci Demeter