Békés Megyi Népújság - bmn_1988_08_13_97p.txt
Mikor kap Sarkad és környéke automata telefonközpontot?
- Sarkad és vonzáskörzete, Sarkadkeresztúr, Méhkerék, Kötegyán és a társult Újszalonta tanácsai még 1984-ben eldöntötték, hogy a körzet lassú kézi kapcsolásos telefonközpontját az előfizetői állomásokról közvetlenül tárcsázható automata központra cserélik. A körzet gazdasági egységei, de a megyei tanács is támogatták anyagilag az elképzelést, így 1985-ben gazdasági megállapodás jött létre a Szegedi Postaigazgatósággal. E szerint részletekben a beruházás 50 százalékát fizeti a térség, azaz 15 millió forintot. Az első üzembe helyezési határidő az elmútt év vége volt - ezt közös megegyezéssel megváltoztatták 1988. július 30-ra. Az automata telefonközpontot azonban ekkor sem adták át. Miért? - erről kérdeztük Vojnár Lászlót, a Szegedi Postaigazgatóság távközlési igazgatóhelyettesét.
- Először is ott kezdeném, hogy az új központot befogadó létesítmény nem készült el határidőre - válaszolta. - A sarkadi tanács költségvetési üzemének kivitelezésében az épület átalakításának határideje csúszott, s emiatt a BHG sem tudta időben megkezdeni a központ beszerelését. A gyár a velünk megkötött szerződését ez év szeptember 30-ra módosította.
- A sarkadi tanács ezt az újabb határidőt - tudtommal - nem fogadta el, hivatkozva arra, hogy ők a pénzt megállapodás szerint mindig határidőre továbbították ...
- Ez igaz, de a műszaki kivitelezési törvényszerűségeket azért nem lehet figyelmen kívül hagyni. Én nem akarom a felelősséget tologatni, de a többi csúszás alapvetően az első következménye. Úgy gondolom, a két hónapos eltolódás egy ilyen nagy volumenű és öszszetett beruházásnál nem sok.
- Igen, de sajnos a sarkadiak nem tudják a mai napig sem, hogy csak két hónapról van szó ...
- Nem tudom, hol csúszhatott a tájékoztatásba hiba. A megyei szervek ismerték a munkálatok állását. Egyébként most egy hónap leforgása alatt hat távközlési csomópontot kapcsolunk be, s így elképzelhető, hogy az érintett körzetek tájékoztatása bizony nem mindig naprakész.
- Hogyan állnak jelenleg a munkálatokkal?
- A hálózatépítés befejeződött, üzemkész. Pillanatnyilag már csak a Sarkadot Békéscsabával összekötő áramköri szerelvények hiányoznak. A körzet 1000 állomásos központot kap, tehát egyúttal az előfizetők száma is nagyjából megduplázódik.
- Új körzetszáma lesz Sarkadnak és környékének?
- Elkülönül a békéscsabai góctól, de a szám ugyanaz marad: 66.
- Változtak-e időközben a közös fejlesztés arányai?
- Igen, többe fog kerülni 30 millió forintnál. Emelkedtek ugyanis az anyagárak és változott a műszaki megoldás is ... De ez a mi gondunk!
- Nem lesz eleve kevés az 1000 állomásos központ ekkora területre?
- Nézze, az induló kapacitás általában ennyi. Később jelentkezik a robbanásszerű igény. A sarkadi automata telefonközpont műszaki bővítésének nem lesz akadálya, mivel modul rendszerű, így összesen 2 ezer állomásosra alakítható. Ez azonban az igényektől függetlenül csak a VIII. ötéves tervben valósulhat meg - anyagi ökok miatt.
- Miért nem szerepel a térséghez tartozó Mezőgyán és Geszt az új rendszerben?
- Ott, műszaki okok miatt, külön gócot kell kialakítani. Telefonhelyzetük azonban javulni fog: kézi kapcsolással ugyan, de éjjel-nappal hívható lesz a két település. Végül hadd mondjam el, a VIII. ötéves tervidőszakban újra áttekintjük az egész megye telefonhelyzetét.
(Szőke)