Dunántúli Napló - dn_1985_03_04_41p.txt
Pécsett nem várható
Dél-Balaton: 1986-ig befejeződik a hálózatkorszerűsítés
Telefonhelyzetünk a Dél-Dunántúlon
Pécsett ma csaknem húszezer telefonállomás van. Ha még egyszer ennyi volna, akkor ez fedezné a legszükségesebb igényeket. Körülbelül hat évre. Utána már ez is kevés volna .. . Dehát jelenleg ennyire futja.
- Amikor - jó másfél évtizede - megkezdődött az országos távhívó-hálózat kiépülése, Pécsett is az új, hipermodern Crossbar-központ bekapcsolásával egy időre „megszűnt a nyomor". Illetékes körök azonban aggályoskodtak: vajon indokolt-e Pécsnek "ekkora" kapacitás? . . .
- Ma már nehezen hihető, hogy először - a korábbi 6000- hez képest - mindössze 3000 új előfizető kért telefont. A Posta emberei szinte úgy "tukmálták" akkor a technika eme vívmányát: "uram, nem parancsol a lakásába telefont? . . ." Persze nem sokáig. Mikor rájöttünk a távhívás "ízére", az új igénylők száma negyedéven belül tízezerre ugrott. Az igényeket szelektálni kellett, egy részüket kielégítették. Néhány éven belül azonban a telefonra várók száma 3-4000; 1979- ben 5-6000; 1984 vége felé 8800 ... Ez év februárjában pedig már több, mint kilencezren várnak telefonra Pécsett.
- Ezzel szemben: 1981-ben 7000 (iker és "szóló”) állomáskapacitással gyarapodott a hálózat, s 1983-ban újabb egyezer állomással, a Kertvárosban, Ami csepp a tengerben. Gazdasági okokból meglehetősen nagyok a vállalati-közületi igények, gyakorlatilag ma Pécsett szabad állomás-kapacitás nincs. Újabb bővülés a VII. ötéves tervben várható, talán 1987- től.
- A megyében és a régióban valamivel jobb a helyzet. A Dombóvár-Pécs között folytatódó vasútvillamosítással szinkronban megindulnak a telefonkábel fektetési munkálatok is. Gyakorlatilag 1985-ben folyamatosan Sásd és Bükkösd egy-egy 600, illetve 400-as automata-központtal bekapcsolódik az országos távhívó hálózatba. Ez a vasút mentén sok kisközséget is érint. Ugyancsak még ez évben (az év első felében) bekapcsolják az automata-hálózatba Harkányt, Diósviszlót és Drávaszabolcsot is.
- Mindez természetesen a bekapcsolás korlátozott lehetőségeit jelenti; hosszabb ideig a fejlesztés egyetlen lehetőségét, ami a Pécsi Postaigazgatóságot igen szigorú állomásgazdálkodásra inti.
Tolnában részben megvalósult, részben folyamatban van bizonyos fejlesztés, Dombóvárott augusztus végéig elkészül két modern, ezres konténer központ. Jegyezzük meg: gazdasági termelőüzemek és a város mintegy 30 milliós hozzájárulásával, ami példának sem jelentéktelen. Új automata - központ üzembe helyezése várható az idei nyáron Simontornyán, Gyönkön, Kurdon és Szakcson.
- Somogyban tervek szerint két év alatt befejeződik a Dél-Balaton-part hálózatának korszerűsítése. Siófok nemrégen kétezer állomással bővült. Fonyódon (és Fenyvesen) a nyáron helyeznek üzembe hasonló méretű állomás-kapacitást. Jövőre Boglárlelle, Balatonmária, Szentgyörgy és a környék bekapcsolódása várható. Ezzel - 1986-ig - a teljes déli part elérhető távhívással. Tabon ez év márciusában ezer állomással létesül új központ.
- Kaposvárott kevésbé látványos, de a legnagyobb méretű fejlesztés munkálatai folynak. A teljes hálózatrekonstrukció 1988- ra egy 12 000 állomásos új Crossbar központot jelent majd - a jelenlegi 5000 állomóskapacitáshoz képest.
W. E.