Petőfi Népe - pn_1985_07_20_144p.txt
HALLÓ, AUTOMATA ?
- Valami megszűnt és valami megszületett tegnap 14 órakor, alig néhény hét alatt Kiskunfélegyházán. Ezrek várták már, hogy a hagyományos, régi, kézi dugdosású központ átadja helyét az új crossbar-automatának. A váltás megtörtént, a kiszolgált termet áramtalanítják, a berendezéseket leszerelik, selejtezik, a használható alkatrészeket megmentik, a többi hulldékba megy.
- Ezzel egyidejűleg élni kezdett a kétezer előfizetőt fogadni képes korszerű technika. A negyedik negyedévtől - a próbaüzem után - folyamatosan és objektív sorolás szerint elkezdik az újabb bekötéseket.
- Kiskunfélegyháza közelebb került a világhoz és a világ is Kiskunfélegyházához. A Szegedi Postaigazgatóság és Bács-Kiskun megyei távközlési üzeme folytatja azt a fejlesztő munkát, amely a szavak helyett tettekben jelentkezik, és majd javítja a távközlési viszonyokat Kiskunhalason, Kiskunmnjsán, Baján, Kiskőrösön, Kecskeméten, Jakabszálláson és remélhetőleg Izsákon, Orgoványon, Bugacon, meg másutt is.
- Mégis, volt valaki tegnap, aki sajnálta a régi, kézi kapcsolású rendszert, ahol az embernek kellett beavatkozni még a helyi hívásoknál is.
- Jaj, de sajnálom, milyen kár! - elégedetlenkedett az egyik előfizető. - Ezután kivel fogok olyan jókat veszekedni, mint eddig, ha késett a kapcsolás, megszakadt a vonal?
- Fő az, hogy egyszerre javulnak a hívási lehetőségek, és a nem mindennapi munkát végző kapcsolózsinórokon és dugókon úrrálevő, fejbeszélővel fölszerelkezett lányok és asszonyok - a távbeszélő-kezelők - munkakörülményei. Ha valaki viszont a jövőben civakodni akar, nem marad más hátra, mint az, hogy hívja a 01-et, vagy ébresztést kérjen. Az automata központ sok mindent gyorsabban és pontosabban csinál az embernél, de veszekedésre nem alkalmas. Még a számlázásnál sem tűri a mellébeszélést...
- halász -