A Szegedi Postaigazgatóság és Magyarország távközlése
a sajtó szemével.
A kezdetektől ... napjainkig.
Történelmi érdekességek.
(1850-1994)
Petőfi Népe - pn_1985_07_08_50p.txt
Még egyszer a nyilvános telefonokról
Szóltunk arról, hogy a kecskeméti központi postahivatalban gyakorta használhatatlanok a nyilvános telefonok, s csak nyelik a pénzt.
A közérdekű ügyben az alábbi tájékoztatást adta a Bács-Kiskun megyei Távközlési Üzem csoportvezetője, Ortelli Tibor:
- Az 1-es számú postahivatalban már negyedik esztendeje áll a lakosság rendelkezésére 6 nyilvános készülék. Feladatkörünknek megfelelően hetenként többször (reggelenként) ellenőrizzük ezeket, s a hibákat azonnal megszüntetjük. Ehhez adottak a személyi és tárgyi feltételek, hiszen jól képzettek a szakembereink, valamint a szükséges alkatrészek is mindig kéznél vannak. Tehát felelősséggel állíthatom, olyan eset még nem fordult elő, hogy egyetlen állomásunk se működött volna.
- Ám igaz az, hogy néhány ügyfél "jóvoltából" - akik különféle idegen és eszkábált érméket, s más tárgyakat próbálnak felhasználni a forint helyett - sajnos ismétlődnek a rongálások, következésképpen hosszabb-rövidebb időre néma lesz egy-két készülék. Javításukra legkésőbb 24 órán belül sor kerül, addig is a többiek alkalmasak a kapcsolatteremtésre.
- Különben jelenleg is dolgozunk e szolgáltatás kibővítésén, s ennek eredményeként nemsokára nemzetközi távhívás is lebonyolítható a nyilvános telefonok segítségével. Persze a folyamatos üzemelésüknek akkor is döntő feltétele - a gyors javításukon és rendszeres karbantartásukon túl -, hogy minden ügyfél egyformán óvja, védje, vagyis a rendeltetése szerint kezelje a hasznos, drága eszközöket.