A Szegedi Postaigazgatóság és Magyarország távközlése
a sajtó szemével.
A kezdetektől ... napjainkig.
Történelmi érdekességek.
(1850-1994)
Petőfi Népe - pn_1985_08_29_193p.txt
(kép)
pn_1985_
08_29_19
3p.bmp
A tegnapi nagy szél eső nem akadályozta a munkát. Katona Gyula. Haszán Lajos és Czuk Péter igyekeznek minél kisebb kockázattal kidönteni a régi oszlopokat. Az új vonalak néhány méterrel beljebb már "élnek".
(Somos László felvétele)
Elsőnek a Dunapataj-Kalocsa vezeték épült
Az elmúlt tél viszontagságos időjárása alaposan megtépázta a Kalocsa környéki postai légvezetékeket. Ennek legkirívóbb példáját az 51-es út mentén láthattuk. A február első napjaiban lehulló ónos eső ráfagyott a vékony drótokra, így a több mázsás súly sok kilométernyi vezetéket leszaggatott, sőt a nemvárt teher oszlopokat is kidöntött. A hibát először a lábon maradtakra rögzített, ideiglenes, többvonalas légkábellel javították. A vezetékek és az oszlopok cseréje azonban nem maradhatott el.
A területileg illetékes Szegedi Postaigazgatóság távközlési osztályának vezetője, Engedi Antal kérdésemre elmondta, hogy a munkák, először Dunapataj és Kalocsa között kezdődtek. A postaigazgatóság a balotaszállási Aranyhomok Termelőszövetkezet beruházásszervező és szolgáltató ágazatát bízta meg a feladat elvégzésével. Ezen a szakaszon nemcsak a vezetékeket és az oszlopokat cserélték, hanem az út mellől távolabbi „nyomra” telepítették a vonalat. A korábbi nyomvonalat 1904-ben jelölték ki, a forgalom növekedésével ez mind több veszélyhelyzetet teremtett, hiszen az oszlopok jó része szinte a betonsávból "nőtt ki".
Itt már a régi berendezések felszámolásánál tartanak. Az új vonalak is élnek, de a hálózat teljes műszaki átadása holnap lesz.
Ha ezen a szakaszon végeznek a munkával, megkezdik a Kalocsát Kiskőrössel összekötő vonalak felújítását, ezután cserélik a városból Hajós felé tartó vezetékeket. Majd ebben a térségben folytatott - 19 millió forint értékű - korszerűsítés záróakkordjaként következik a Kalocsa - Baja vonal.
Ca. P.