Petőfi Népe - pn_1985_04_13_86p.txt
AZ ÚJHOZ HUSZONNÉGY, AZ ÁTALAKÍTÁSHOZ HÚSZ HÓNAP KELL
1986 közepéig tart a postafelújítás
Kecskemét távbeszélő- és postaforgalmi helyzetének javítása érdekében a Magyar Posta már korábban fokozatos fejlesztést irányzott elő. A program első ütemét képező postaforgalmi szárnyépületet, valamint a hétezer telefonállomást magában foglaló távbeszélő-központot 1981 augusztusában adták át rendeltetésének. A második ütemet - annak nagyságára és összetettségére való tekintettel - két szakaszra bontották. Ezen belül az első szakasz, az új postaforgalmi épületet és a régi házat összekötő, úgynevezett nyaktag építését, míg a második szakasz a répi épület teljes, rekonstrukcióját foglalja magába.
Csomagfelvétel - faházban
- A nyaktag építéséhez a régi postaépületből mintegy harminc méteres szakaszt kellett lebontani, amit a DUTÉP, a beruházás kivitelezője, az 1982 februárjában kötött szerződés szerint 1983. március 31-re vállalt. A posta ezt a hosszú és nagyon előnytelen időbeosztást többszöri egyeztetés, megbeszélés során sem tudta lerövidíteni. Már akkor, de később méginkább jelentős gondot okozott a meglévő épületben a kézbesítők, a csomagfelvétel ideiglenes elhelyezése. Ezt részben az új épületben, részben a Vörösmarty utcába telepített faházakban tudták megoldani. S még ez sem volt elég. A nyaktag szerkezetszerelése céljából - az akadálytalan daruzás miatt - a régi épület udvar felőli részén is bontani kellett.
Öt esztendeje lezárt út
- A második ütem első szakaszának befejezése a szerződés szerint 1984. június 15-e volt. A posta kénytelen volt tudomásul venni e határidő meghosszabbítását augusztus 15-ig, mert a DUTÉP alvállalkozói kapacitáshiányra hivatkozott. Végül is a 9 milliós beruházást csupán augusztus 31-én adták át, ám az üzembe helyezésre csak október elején kerülhetett sor, mert addig az építőipar a hiányosságokat végezte el. A határidőket - még a módosítottat sem - sikerült tartania a DUTÉP-nek.
A postaépítés történetét azért tartottuk szükségesnek ennyire részletesen elmondani, mert mint kitűnt: nem az anyag, a gépi berendezések hiánya miatt topog egyhelyben e létesítmény megvalósítása, s a város történelmi központjának több mint fél évtizedes lezárása sem véletlen, hanem az építőipar szervezetlenségében gyökerezik.
Lehetne gyorsabban is
- Az úgynevezett nyaktag építésével, párhuzamosan a posta igazgatóság megteremtette a régi épület rekonstrukciójának anyagi, műszaki, üzemeltetési lehetőségeit és a folyamatosságot. Az erre vonatkozó szerződést 1984 októberében írták alá. A szerződés szerint a régi posta épületének felújítása 31 millióba kerül, s 1986 júliusában fejeződik be. (?) Beszéltünk az építésvezetővel, s abban igazat adtunk neki, hogy egy régi épületet felújítani - sokkal nehezebb, mint egy újat építeni, de ez önmagában nem indokolja ezt a hosszú határidőt. A posta - nem tudni miért, de reálisnak tartja a kivitelezés idejét, talán azért, mert már beleunt a sok egyeztető értekezletbe - beleegyezett a húszhónapos határidőbe. Mi mást tehetett volna?
- A régi posta épületét hajdan két év alatt készítették el. Gépek nélkül, szinte teljesen emberi erővel, a mostanihoz képest elmaradott technológiával. Ma, amikor kiváló technológia, korszerű gépek, jó szervezés segítheti a munkát, a határidőt képtelenek lefaragni az építők? Vajon miért? Nem mi találtuk ki, szakember állapította meg: "Ezt a munkát hamarabb is be lehetne fejezni, csak jól kellene szervezni."
- Jó lenne, ha az építők elgondolkodnának ezen!
Gémes Gábor