Békés Megyi Népújság - bmn_1986_03_10_83p.txt
Vonalban voltunk...
- A posta illetékesei és mi is számítottunk arra, hogy sok érdeklődő telefonhívást kapunk a telefonokkal kapcsolatban, de ami hétfőn délután történt, az minden várakozást felülmúlt! Gyakorlatilag egy percnyi szünetet sem tarthattak a meghívott postások, Vojnár László, a Szegedi Postaigazgatóság műszaki és távközlési igazgatóhelyettese, Szabó Bálint, a megyei távközlési üzem vezetője és helyettese, Slyuch András. Délután 2-töl este 7-ig 151 telefonhívás érkezett és csak azért nem több, mert központunk fizikailag sem tudott több hívást fogadni. Elnézést kérünk tehát azoktól a kedves olvasóinktól, akik március 3-án délután hiába tárcsázták szerkesztőségünket, minden számunk foglaltat jelzett.
- A telefonhívások száma nagy volt ugyan, de a többségük két kérdésre kért választ: mikor kapnak telefont, és átköltözés esetén hogyan lehet áthelyeztetni az állomást.
- A helyzet ezen a téren a következő: a békéscsabai központnak még körülbelül 1600 áramköre szabad, és jelenleg 5 ezer igénylőt tartanak nyilván. A két szám összevetéséből már látható, hogy mindenkinek nem juthat telefon. Azokat az igénylőket, akik 1982. előtt adták be telefon iránti kérelmüket, jórészt már ellátták készülékkel, legalábbis ott, ahol ez műszakilag lehetséges volt. Mert jó néhány helyen a kábelhálózat hiánya akadályozza a bekötéseket. A békéscsabai Szőlő utcai és környékbeli lakóházak tulajdonosai például azért várnak mind a mai napig hiába telefonra, mert a terület kialakításakor, a közművek építésekor a beruházó megfeledkezett a telefonhálózatról. Ugyanez a helyzet a Lencsési út végén épült két lakóháznál, vagy a Szigligeti u. 24. számú háznál- Bár rendelet írja elő, hogy a postai hálózatot ugyanolyan közműnek kell tekinteni, mint a gázt, a vizet, vagy a villanyt, mégis gyakran elfeledkeznek róla.
- Ez persze nem jelenti azt, hogy a felsorolt helyeken soha sem lesz telefon. A Szőlő utcai - és vele együtt a Berzsenyi utcai - hálózat tervei már elkészültek, még ebben az évben hozzá kezdenek a kivitelezéshez. Nagy gondot okoz viszont a rendkívül sűrű beépítés, és a nagyon keskeny belső úthálózat. mert így akár földkábelen, akár oszlopokon építik ki a hálózatot, komoly gondokra lehet számítani a telepen.
- Sok telefont kaptunk a Millennium lakótelepi lakóktól is. Nekik azt a választ tudjuk adni, hogy ez egy új lakótelep, és így a most odaköltözők új igénylőknek számítanak. Ezért félő, hogy mire rájuk kerül a sor, betelik a békéscsabai telefonközpont, így csak jó néhány év múlva számíthatnak készülékre. A Kisszik utcai lakók - ugyancsak Békéscsabáról - azt nehezményezték, hogy már befizették a belépési díjat, de nem kapták meg a készülékeket. Itt az történt, hogy földmunkákat kezdtek az utcában, és ennek során kidöntötték azt az oszlopot, amely a postai elosztót tartotta. Jogos igényüket azonnal kielégítik, amint az építők elvonulnak.
- Maradjunk még mindig a békéscsabai telefonoknál- Sokan kérdezték a Lencsési úti lakótelepről, számíthatnak-e még újabb bekötésekre? A válasz: a posta ezen a lakótelepen már csak a társ nélküli, úgynevezett özvegyikerállomásokat kívánja bekötni. Ezekből nincsen túl sok, így tömeges telefonfelszerelésekre nem lehet számítani. Eléggé telített már a kábelhálózat is, a posta ezért elkészíttette a bővítés kiviteli terveit, mely tartalmazza a Dózsa György úton most épülő házak szükségleteit is. A terv tehát készen van, de a munka nem szerepel a postai beruházások között, kivitelét pedig még nem rendelték meg tőlük.
- Kedvező választ adhatunk az Erzsébethelyről, illetve a VI. kerületről telefonáló érdeklődőknek. Mindkét városrészben még az idén megkezdik a telefonok felszerelését, természetesen időrendi, illetve fontossági sorrendben.
- Nagyon sokan érdeklődtek arról, hogy mi van akkor, ha elköltöznek telefonos lakásukból, átszereli-e a posta az új helyre a készüléket? Itt két esetet kell megkülönböztetni. Ha valaki telefonos lakásból olyanba költűzik, ahol már volt telefon, a posta köteles áthelyezni a készüléket. Egyéb esetekben viszont az igény teljesítésének ugyanazok a feltételei, mint az új állomás felszerelésének, hiszen az új helyen ez új igényként jelentkezik. Ez annyit jelent, hogy semmilyen előjogggal nem jár az, hogy valakinek régebben már volt telefonja. Ha új helyre költözik, akkor a posta őt új igénylőként veszi figyelembe, vagyis a sor végére kerül.
- Több kérdést kaptunk a nyilvános telefonokról is. Panaszolták, hogy Békéscsabán a Dobozi és a Hétvezér utcák kereszteződésében levő nyilvános állomás legtöbbször rossz. Valóban, múlt év decembere és ez év január vége között hatszor romlott el ez az állomás, de azóta hibátlanul működik. A környéken lakók kérték, hogy az Előre sportklub előcsarnokában levő nyilvános készüléket helyezzék el úgy, hogy éjjel-nappal hozzáférhető legyen. Ennek lehetőségét megvizsgálják. Nem indokolt viszont a Rövid utca környékén lakók kérése. Viszonylag közel három, éjjel-nappal használható nyilvános állomás található, így oda újabb készülék telepítését nem tervezik.
- Nagyon sokan tették szóvá Mezőmegyer telefonhelyzetét. Az igények jogosak, de nincs már szabad érpár az oda vezető kábelben. A posta ezért úgynevezett koncentrátorok felszerelését tervezi, ezzel többszörösen is kihasználhatják a meglévő szűkös hálózatot. A tervezési munkák rövidesen megkezdődnek, és várhatóan jövőre már enyhül a telefonhiány Mezőmegyeren.
- Nem tudunk ilyen jó hírt mondani a gyulaiaknak, ahonnan szintén rengeteg hívást kaptunk. A gyulai két konténer már abszolút telített, így újabb állomások bekapcsolására nincs lehetőség. Mint lapunkban már írtunk róla, többféle elképzelés is született a gyulai telefonközpont bővítésére, de hogy mi lesz, és mikor, arra ma még nem lehet felelősséggel válaszolni.
- Kaptunk levelet is telefonügyben, ebben azt tették szóvá, hogy kevés a gyulai kórház területén az egyetlen egy nyilvános telefonállomás. Ez tény, de sajnos az is, hogy a gyulai kórházba vezető kábel valamennyi érpárja már foglalt. Újabb állomások felszerelésére csak bővítés esetén kerülhet sor. Ugyanezt kell válaszolnunk a Gyula Újvári részén lakóknak. Jogos az igényük a nyilvános állomásra, de nincs érpár. Gyulán egyébként sem lehet korlátlanul szaporítani a nyilvános állomások számát, mert a két konténerbe maximum 32 pénzbedobós készülék köthető be, és a gyulai központba kell bekötni a városkörnyék telefonjait is.
- A békésieknek van egy jó hírünk és egy rossz. A jó hír az, hogy a Váradi és a Kastély utcák kereszteződéséhez a posta még az idén felszereli a nyilvános állomást, a Csallóközi úti óvoda környékére viszont hálózathiány miatt nem tudnak fülkét telepíteni.
- Örömhír a csárdaszállásiaknak, már tervezik a község kábelhálózatát, és ha minden jól megy, még az idén megkezdik a lakossági igények kielégítését. Csorvásra viszont nem tudnak nyilvános állomást felszerelni, mert az ottani elavult központ erre nem alkalmas.
- Végül egy sokakat érintő kérdés: hol kapható a megyei telefonkönyv? A posta eredeti elképzelése az volt, hogy február 1-től csak a Békéscsaba 1. számú postahivatalban árúsítják a telefonkönyveket. Az igényekre való tekintettel azonban úgy döntöttek, hogy a gyulai, sarkadi, szeghalmi, szarvasi, mezőberényi, mezőkovácsházi és orosházi postahivatalokban is lehet telefonkönyvet venni a jövőben is.
Lónyai László