A Szegedi Postaigazgatóság és Magyarország távközlése
a sajtó szemével.
A kezdetektől ... napjainkig.
Történelmi érdekességek.
(1850-1994)
Petőfi Népe - pn_1986_12_06_49p.txt
VÁROS ÉS VIDÉKE
Kiskőrös
Hogyan halad a telefonhálózat építése Kiskörösön és környékén? - kérdeztük Kálmán Miklóstól, a Szegedi Postaigazgatóság beruházási és építési osztályának vezetőjétől.
Íme a válasz:
- Mint ismeretes, ebben a körzetben kötvényeket bocsátottunk ki, hogy minél többen, minél hamarabb jussanak telefonhoz. Az előzetes felmérések alapján körülbelül kétezer igénylőre számítottunk, de ennél jóval több kötvény fogyott: 2500! Ez jelentős többletmunkát jelentett a postának. A műszaki tartalom is lényegesen módosult. A tervezett hat központ helyett kilencet kell létesítenünk, mert Bócsán, Tázláron és Akasztón is indokolják ezt az igények. Megvizsgáltuk azt is, valamennyi kérés teljesíthető-e, és mibe kerül a készülékek beszerelése. Akiknél ez meghaladja a tízezer forintot, értesítést kaptak, és ha sokallták, visszaléphettek. Voltak, akik meg is tették.
A kötvényekből összesen, mintegy hatvanmillió forint folyt be. Kiskőrösön a helyi központ szerelése befejeződött, a gyártó felajánlotta átvételre. A helyközi központ szerelése is jó ütemben folyik, műszaki átadása márciusra várható. Ezt követően 1-2 hónapos vizsgálat után helyezhető üzembe. A szállítókkal való jó együttműködés eredményeként olyan késés, ami a posta korábbi ígéretét veszélyeztetné, nem fenyeget. Az eredeti határidőt tartjuk, 1988. június 30-ig bekötjük az összes telefonkészüléket Kiskőrösön és környékén.