Délmagyarország - dm_1986_10_02_13p.txt
Egyesített jegyzék készült
Újabb telefonszám-változások
Holnap, pénteken délután két órakor kezdődik az újszegedi ezer állomásos telefonközpont néhány órát igénybe vevő üzembe helyezési folyamata - s emiatt körülbelül 700 telefonszám változik meg. A Torontál tér, Székely sor, Korondi utca, Csanádi utca, vasúti följáró, vasúti töltés, városhatár, Alsó kikötő sor közti területen a telefonszámok ezentúl 54-gyel kezdődnek.
A Szegeden lassanként már befejeződő hálózatátrendezés szombaton, október 4-én reggel 8 órától folytatódik, illetve zárul le: Tarján II. és IV. ütemében újabb előfizetői hívószámok is megváltoznak. Ezek, eddig 51-el kezdődtek. Szombattól az 51-es kezdőszám a tarjáni I. és VI. ütembeli előfizetőké lesz. A 61-es kezdőszámról 24-, 25-, 26-as kezdöszámra változnak a béketelepi és nyugati iparkörzetbeli hívószámok is szombattól.
Mivel ez az átrendezés további 400 előfizetőt, illetve hívóikat érinti, a tárcsázás előtt érdemes lesz fellapozni a most kiadott, s még ezen a héten minden előfizetőhöz eljuttatandó, és az összes eddigi változást tartalmazó, Szegedre, Vásárhelyre és 15 községre érvényes számváltozási jegyzéket! (Aki nem kapott volna, az az l-es posta első emeletén, a felvételi részlegnél kérhet.) Valószínűleg okoz majd némi zavart a telefonáláskor, hogy előbb meg kell nézni az új számot, de ez még mindig kisebb időveszteség, mint a téves hívás. (Az automata tájékoztató szolgálat ugyanis csak a közületi telefonszámok hívásakor közli az új hívószámot, a magán-előfizetők új számait csak a jegyzékből lehet kiolvasni. Illetve lehet kérdezni a tudakozót is, de mint a Szegedi Postaigazgatóság illetékeseitől hallottuk: a 09 a nagy "rohamot" nehezen bírja.)
Még egy telefonhírünk van: október 10-én, reggel nyolctól, Ópusztaszer, és az ottani központba kapcsolt Baks, Dóc, Pusztaszer is része lesz a szegedi góckörzetnek - s ezzel lezárul az automatizálási folyamat. Azaz: ilyen tömeges számváltozás nem lesz ezután - legalábbis 1990-ig. Ami azt is jelenti: most már ki lehet adni az új Csongrád megyei telefonkönyvet..
Megjelenésére 1987-ben számíthatunk.
S mire számíthatnak a telefonkötvénnyel rendelkezők? Egy korábbi, az MTI-től származó információ korrigálására kérték szerkesztőségünket a szegedi igazgatóság munkatársai. Eszerint: aki 1985. október 31-ig vette meg a kötvényt, annak még az idén fölszerelik, bekapcsolják a telefonját. A későbbi kötvényvásárlók 1987-től lesznek soron.