A Szegedi Postaigazgatóság és Magyarország távközlése
a sajtó szemével.
A kezdetektől ... napjainkig.
Történelmi érdekességek.
(1850-1994)
Petőfi Népe - pn_1986_05_19_122p.txt
SAJTÓPOSTA
CIKKÜNK NYOMÁN
Intézkedett a posta - de...
- Március 3-i Sajtóposta rovatunkban szóvá tettük, hogy a Kecskeméten lakó Kertész Bertalan -nem kapta meg a disznóvágásból származó kóstólót, melyet debreceni rokona postán küldött részére. A kézbesítő hivatal arra hivatkozott; a közölt lakcímen senkit sem talált, ezért juttatta vissza feladójának a 200 forint értékű - s közben már megromlott - árut. Miután meggyőződtünk róla, hogy a megadott helyen szinte lehetetten eltévedni, s hogy névvel-címmel ellátott postaláda is segiti a tájékozódást, egyetértően közöltük le olvasónk véleményét: a posta ezúttal csupán megmagyarázta bizonyítványát!
- A történteket kivizsgálta a Szegedi Postaigazgatóság, melynek igazgatóhelyettese, dr. Lénárd László az alábbiakat tudatta velünk:
- Megalapozott a reklamáció, ugyanis kiderült, hogy a címzett lakása, bár kissé nehezen, de megtalálható. Mivel a kecskeméti 2-es számú postahivatal érintett dolgozója a csomag kézbesítésekor nem volt körültekintő, mulasztást követett el, melyért felelősségre vontam.
- Egyidejűleg intézkedtem, hogy a feladáskor lerótt 34, és a visszakézbesítéskor fizetett 36 forintot térítsék meg a károsultnak. Az esetért a feladótól és a címzettől szives elnézést kérek.
• • •
Köszönjük az intézkedést, mellyel kapcsolatosan egyetlen kérdésünk van: a hiábavaló oda-visszaszállítás során tönkrement élelmiszerküldemény értékének megtérítéséről vajon ki kötetes gondoskodni?