A Szegedi Postaigazgatóság és Magyarország távközlése
a sajtó szemével.
A kezdetektől ... napjainkig.
Történelmi érdekességek.
(1850-1994)
Petőfi Népe - pn_1986_01_23_143p.txt
Tanácskozás a távközlés fejlesztéséről
A Hazafias Népfront Közlekedési és Távközlési Albizottsága szerdán az új Krisztina-központ épületében a távközlés 1986-90. évi fejlesztési céljairól tanácskozott. A posta vezető szakemberei elmondták, hogy jelenleg telefonellátottság szempontjából Európa országai között az utolsó helyek egyikét foglalja el Magyarország: 100 lakosra 14 telefon jut, bár az ország fejlettségi szintjének jelenleg a 22-es telefon sűrűség felelne meg.
- A VII. ötéves tervi távközlési fejlesztésekre több változat is készült. A merészebb, s egyben az Állami Tervbizottság által jóváhagyott fejlesztési elképzelések szerint összesen 405 ezer főállomást létesítenek, ebből mintegy 150 ezret az elavult központok pótlására fordítanak, s csak a fennmaradó rész szolgál kapacitásbővítésként. A tervek szerint 735 helységben automatizálják a telefonközpontokat, így megmarad a lehetőség arra, hogy 1995-ig teljesen befejeződjék az automatizálás. Mindezek ellenére, még ilyen arányú fejlesztések mellett is tovább nőnek a kielégítetlen igények, a számítások szerint a várakozók száma a terv időszak végére meghaladja a félmilliót.
- A VII. ötéves tervidőszakban folytatódik az elavult távíróköz pontok felváltása korszerű, elektronikus rendszerekkel, és sor kerül a legfontosabb telex - és adatállomási igények kielégítésére. Ez utóbbi fejlesztése különösen azért indokolt, mert az elektronizálás szélesebb körű elterjesztéséhez a számítástechnika hatékony alkalmazásához szükséges adatátviteli igények csak ott lesznek kielégítők, ahol ehhez rendelkezésre áll a postai távközlési alap hálózat. Új szolgáltatásokat is bevezetnek, illetve meglévőt kiterjesztenek, így például a gyors-telexet és a távmásolást.
- A fejlesztési tervek megvalósításához körülbelül 40 milliárd forintra van szükség. Ez az öszszeg több forrásból tevődik öszsze, mindenekelőtt a postai fejlesztési pénzeszközökből és a költségvetési támogatásból. Emellett azonban az eddiginél nagyobb arányú külső forrásokra is számít a posta. Továbbra is élnek majd a kötvénykibocsátás lehetőségével, amellett igyekeznek különféle hiteleket bevonni a fejlesztés gyorsításába. Ezt szolgálja a tanácsoknak kiírt pályázat is, amely lehetőséget ad arra, hogy a tanácsok is hozzájáruljanak a helyi távközlési fejlesztésekhez. Ugyancsak a források bővítésére használják majd az előfizetők telefonálási díjának filléres emeléséből adódó többletbevételeket.