Petőfi Népe - pn_1986_07_31_208p.txt
Hírközlés a Forma-1-en
A Hungaroringen kiépített hírközlési rendszerekről tartott sajtótájékoztatót szerdán a versenypálya sajtóközpontjában Szathmári Géza, a Budapestvidéki Postaigazgatóság vezetője.
- Elmondta, hogy a Posta már befejezte munkáját a Hungaroringen: kiépítette a versenypálya állandó hírközlő rendszerét, a belső irányításhoz, az újságírók munkájához szükséges hírközlőrendszerket, továbbá a közönség és versenyző csapatok távbeszélőigényeit szolgáló berendezéseket.
- A sajtó munkatársai részére egyebek között 20 nyilvános telexállomást szereltek fel, előkészítettek két képtávíró telepítésére alkalmas munkahelyet és tíz, nemzetközi távhívásra alkalmas nyilvános telefonállomást létesítettek. Emellett 50 olyan telefonállomást is felállítottak, amelyen szintén folytatható nemzetközi beszélgetés, de ezek csak kezelő közreműködésével vehetők igénybe. Megteremtették a műszaki lehetőségét annak is, hogy a lelátókon kapjanak a sajtó munkatársai nemzetközi hívásra alkalmas távbeszélőállomást. Erre azonban eddig még nem érkezett igény az újságíróktól. A tévé- és rádióközvetítésekhez vezetékes hálózatot építettek ki, a kommentátorok kiszolgálására 40 áramkört létesítettek.
- A versenyt látogató közönség részére 60 nyilvános telefonállomást állítottak fel a pálya különböző pontjain. A verseny időszaka alatt öt postahivatalt is nyitnak a területen, ahol képeslapot, bélyeget és újságot árusítanak, amellett lehetőség lesz levél- és táviratfeladásra, továbbá távolsági beszélgetések folytatására. Megszervezték a mozgó hírlapárus-hálózatot is. A helyszínen árusított bélyegeket és képeslapokat alkalmi "Hungaroring" bélyegzéssel látják el. A posta azok számára is lehetővé teszi, hogv hozzájussanak a filatéliai különlegességekhez, akik nem látogatnak el a versenypályára. A gödöllői I. számú postahivatal címére augusztus 10-ig belföldi postautalványon feladatott 24 forint ellenértékében két Carte maximumot lehet kapni. 52 forintért pedig hat felbélyegzett és alkalmi bélyegzővel ellátott képeslapot küldenek az igénylőnek, ajánlott küldeményként.
- A tájékoztatón azt is elmondták. hogy a pálya hírközlésének kiépítése mintegy 90 millió forintba került, s a munkálatokat 74 munkanap alatt végezték el a posta dolgozói, összesen több mint 18 ezer méternyi kábelt fektették le. s csaknem 7 ezer köbméter földet mozgattak meg.
- A munkálatokban 200 postai szakember vett részt. A verseny ideje alatt mintegy 100 postai alkalmazott gondoskodik arról, hogy a szolgáltatások zavartalanok legyenek.