Délmagyarország - dm_1986_02_28_3p.txt
Postai fejlesztések
Tanácskozás Szegeden
Természetes - a jelenlegi távbeszélő-hálózat helyzetének ismeretében -, hogy szinte nincs olyan tanácskozás postai ügyekben, amelyben ne kerülne szóba a telefon. Ez történt tegnap, csütörtökön Szegeden is, ahogy megyénk és a Magyar Posta vezetői - többek között; Bartha László, a megyei pártbizottság titkára; Fraknóy Gábor, a szegedi városi pártbizottság titkára; Petrik István, a megyei tanács elnökének általános helyettese; Papp Gyula, a Szegedi Városi Tanács elnöke, valamint Oláh László, a Magyar Posta igazgatási igazgatója és Vojnár László, a Szegedi Postaigazgatóság távközlési igazgatóhelyettese - tárgyaltak a napirenden levő feladatokról, amelyeket együttműködéssel kell megoldani. Ezek között első helyen szerepelt a távbeszélő szolgáltatás helyzete, fejlesztésének lehetősége.
A megyében a legjelentősebb előrelépés ezen a téren a VI. ötéves tervben indult meg, ám még korántsem nevezhető kielégítőnek az ellátottság. A három góckörzet (Szeged, Makó és Szentes) közül a legjobb eredményt Szegeden érték el, míg a másik kettő igen elmaradott.
A tanácskozáson megállapodtak abban, hogy a makói góckörzet körülményeiről, fejlesztésének feltételrendszeréről tanulmányterv készül, s az elképzelések szerint a VIII. ötéves tervidőszak elején ennek alapján megkezdődhet a munka. A jelenlegi szentesi állapotokon egy új postaforgalmi és műszaki épület javít majd, ez fogja ellátni a környező településeket is. A posta közel 200, a tanácsi szervezetek és a gazdálkodó intézmények, vállalatok pedig mintegy 75 millió forinttal járulnak hozzá a szentesi fejlesztésekhez. További pénzforrást jelent majd a tervidőszak vége felé a Szentesen kibocsátásra kerülő ezer telefonkötvény, 25 millió forint értékben. Átviteltechnikai fejlesztésre - az egész megyében - pedig 100 milliót fordít ebben az időszakban a posta.
A másik kiemelt téma volt a tegnapi tanácskozáson a televízió és a rádió műsorainak vételi lehetősége. Az előbbire igen sok a panasz, ugyanis nincs a megyében átjátszóadó. A posta ezt a beruházást 1987-88-ra tervezte, de a megyei vezetés kérte, hogy az 1986-87-es években oldják meg a feladatot. A posta ígérete szerint megvizsgálják, hogyan lehet a kérésnek eleget tenni.
Ismeretes, hogy a jövő év végére a szegedi rádióstúdió is megkezdi működését. Indokolt, hogy minél előbb megteremtődjenek az URH adás feltételei is. A tervek szerint Újszegeden építenek tornyot, amely alkalmas lesz az URH-berendezés és az átjátszóadó működtetésére.