Délmagyarország - dm_1986_04_08_1p.txt
Hálózatbővítések, telefonkötvények, számváltozások
Távközlési erőpróba Szegeden és Vásárhelyen
Ne tárcsázzunk emlékezetből!
Az 1983. november 28-an 310 millió forint kibocsátási értékben meghirdetett kötvényes telefonakció jelentős állomásához érkezik a következő napokban - hallottuk tegnap, hétfőn a Szegedi Postaigazgatóságon, Vojnár László igazgatóhelyettestől. A sajtótájékoztató apropója, hogy e hét végén megkezdik a kötvényes telefonok bekapcsolását. Szegeden, és Hódmezővásárhely központját háromezer vonallal bővítik. Az előzményekről röviden csak annyit: pénzügyminisztériumi engedéllyel további 50 millióval emelték a kibocsátott kötvények értékét 1986 elején. így nemcsak a Püspök utcai központ hétezres, a vásárhelyi háromezres bővítésére, Újszegeden egy ezer vonal kapacitású konténerközpont telepítésére és Szeged vonzáskörzetében 1600 új telefonvonal "telepítésére", hanem egy újabb újszegedi, ezres állomás létesítésére is futja. A hálózatépítések, központtelepítések, a berendezések minősítése most jutott olyan stádiumba, hogy biztosíthatták a sajtótájékoztató résztvevőit: a posta teljesíti ígéretét Azaz: aki 1985. november 1-jéig vásárolt kötvényt, telefont kap 1986. december 31-ig. Akik pedig az idén vásároltak kötvényt, 1987-ben jutnak telefonhoz. (Hozzátartozik: 1984-85-ben már kétezer kötvényes igénylést teljesítettek.)
És ezek után a hét eseményeiről: április 6-án üzembe helyezték a szegedi távhívóközpont bővített részlegét - így máris javult a városból „kijutás" lehetjösége. Még aznap Üllés és az odakapcsolt Bordány és Forráskút 400 vonallal rendelkező központjába 131 előfizetőt bekapcsoltak. Április 11-én, pénteken délután 14 órakor élni kezd a szegedi hétezres központrész és az ezres újszegedi konténer, melyek számváltozással járnak együtt Üjszegeden, Szőregen, Felsőváros II-III. és IV. ütemében. Ezekről a posta számváltozási névjegyzéket adott ki, melyet minden előfizetőnek elküldenek.
Másnap, szombaton reggel 7 órától 39 nagy forgalmú közület körülbelül 200 vonalát átkötik a szerelók, ezek számváltozásait - terjedelmi okokból - holnapi lapunkban közöljük. Ugyancsak április 12-én reggel 8 órától - várhatóan egy órahosszat véve igénybe - Hódmezővásárhely valamennyi telefonvonalán számváltozás lép életbe. (Kivéve a megszokott 01, 02, 04, 05 és 07-es hívószámokat!) A vásárhelyi számváltozás műszaki indokait most nem részletezve arra hívnánk fel a DM olvasóinak figyelmét, hogy az eddigi 64-es vásárhelyi körzetszám helyett "mintha beszélnének" alapon lehet városszomszédunkba telefonálni. Az úgynevezett szegedi góckörzetbe ezentúl ugyanis Vásárhely is beletartozik, ami jelentősen csökkenti a beszélgetések árát! (Hiszen nappal eddig 13,50-et, április 12-e után 7,50-et kell fizetni egy háromperces telefonálásért a 62-es körzetszámú területen belül.)
A számváltozási címjegyzék használatát, vagy a tudakozót ajánljuk hát olvasóink figyelmébe! De a tévedéseket az is csökkenti majd, hogy két hónapig automata telefonszolgálat ad tájékoztatást annak, aki például Mórahalomról vagy Kistelekröi még a 64-est tárcsázná, vásárhelyi kapcsolás reményében. (Sőt, az automata a 39 szegedi közület régi számának hívásakor az újat is közli!) Szegeden az idén egyébként még több hullámban lesznek telefon, átkötések. Május 16-án Rókus, az Északi városrész, Tarján, Felsőváros, Petőfitelep, Baktó és Tápé 1400 eddigi előfizetői száma változik meg, szeptemberben pedig Odesszában 800 számváltozás várható. Szeged körzetében május-júniusban "kapcsolják be" Domaszék, Rúzsa, Pusztamérges, Öttömös, Újszentiván, Tiszasziget és Kübekháza, júliusban Csengele, augusztusban Opusztaszer, Pusztaszer, Dóc és Baks automata központjait.
És ezek után - nyilván ez érdekli legjobban a szegedi kötvénytulajdonosokat - lássuk, számukra mit hoz az idei év. Április 13. után Felsöváros II-III. és IV. ütemében (Szilléri sugárút-Lugas utca-körtöltés-Felsőtisza part-Tabán utca két oladala); Szövegen, Újszeged két területén (vasúti töltés-Odesszai körút-Derkovits fasor-Holt-Maros-Radnóti utca-Rózsa Ferenc sugárút-Tanács utca-Bérkert utca-városhatár által határolt terület, kivéve az Odeszszai körút-Derkovits fasor -Töltés utca közti részt; illetve a Ligetfürdö-Népkert sor-Odesszai körút-Bal fasor-Holt-Maros-Radnóti utca-Rózsa Ferenc sugárút Tanács utca-Bérkert utca-városhatár-Tisza-part közti részt) kötik be a kötvényes telefonokat.
A második ütemben, május 16-tól Petöfitelep, Tápé (körtöltés, Felső Tisza part, a Gyémánt utca a határ) az Északi városrész (a Felszabadulás liget-Rókusi körút-Makkosházi körút-Agyagos utca-Temető utca-Rózsa utca-Makkoserdő sor) Rókus I/B és C üteme (Csongrádi sugárút-körtöltés-Csáky utca-Rókusi körút) Béketelep, a Nyugati ipar körzet Tarján III. V. és VIII-as üteme, Felspváros 1. üteme (József Attila sugárút-Budapesti körút-Szilléri sugárút-Debreceni utca) következik.
A harmadik negyedév menetrendje: Hattyastelep, Ságváritelep, Rókus l/A és D üteme (Rókusi körút-Kossuth Lajos sugárút-körtöltés-Csáky utca) Alsóváros (Petőfi Sándor sugárút-Bécsi körút-körtöltés), Móraváros (Moszkvai körút-Tolbuhin sugárút-körtöltés-Petőfi Sándor sugárút), Baktó. Új-Petőfitelep (Gyémánt utca-körtöltés-Tölgyfa utca-városhatár) kötvényesei kapnak telefont.
A negyedik negyedévben Újszeged egy része (Odeszszai körút-Bal fasor-Holt Maros-Radnóti utca-Holt Maros-Derkovits fasor), Tarján I-II, IV, VI, és VII. üteme, Fodortelep (Lugas utca-körtöltés-Tölgyes utca-Lomnici utca-Agyagos utca-Makkosházi körút-Budapesti körút) a régi Rókus és régi Felsőváros (a Tolbuhin sugárút, a Nagykörút, a Szilléri sugárút és a lakótelepek által határolt területek) Makkosháza, Gyálarét, Mihálytelek, Felsöváros IV. üteme (az új híd környéke) telefonra váró kötvényesei jutnak vonalhoz.
A szegedi és környéki fejlesztésekkel egy időben kiadandó számváltozási jegyzékeket - mint megtudtuk - érdemes 1987-ig megőrizni, akkorra adják ki ugyanis az új Csongrád megyei telefonkönyvet. Abban már valamennyi új szám benne lesz - s akkorra a szegedi góckörzet az ország legteljesebben automatizált területe lesz. Ami a beszélőhelyek sűrűségét illeti, 1987-ben a jelenlegi országos átlagot (100 lakosra 14 telefon, a mellékállomásokat is számolva) meghaladóan Szeged környékén 100 lakosra 25 vonalat adó készülék jut majd.
Pálfy Katalin