Délmagyarország - dm_1992_11_30_411p.txt
A VÁROS ÉS KÖRNYÉKE
Vonalban: Sándorfalva, Zsombó
Telefonok vidékén
A közelmúltban lapunk több cikkben foglalkozott a szegedi távközlés fejlődésének holnapjával, tapasztalható előbbrelépésével. Alig esett szó azonban arról, hogy mi történik a góckörzetben, milyen hatással lesz a szegedi központ üzembehelyezése a város vonzáskörzetébe tartozó településekre. Erről kértünk tájékoztatást a Magyar Távközlési Rt. Szegedi Igazgatóságának vezető szakembereitől. Elsődlegesen a volt szegedi járás területét érintő lehetséges fejlesztések ütemtervéről érdeklődtünk. Deszk térségétől kezdve Szeged déli övezete, valamint a megye nyugati, északnyugati széléig terjedő régió települések ilyetén sorsa került előtérbe a tájékozódás során.
Amint ezt Engedi Antal igazgatóhelyettes elmondta, a szegedi új központ december közepén történő üzembe helyezése az első mozzanat, amely a továbbiakban hatással lesz a régió hálózatfejlesztésére, a települések központ kapacitásainak növelésére, új, korszerű és egyúttal nagyobb teljesítményű végközpontok üzembeállítására. Ahogy viszont a szegedi központ beüzemelése már konkrétum, úgy a vonzáskörzet községei és városai telefonsorsa csak tágabb időkeretek között változhat átfogóan és hosszú távra megnyugtatóan.
Tényként fogadhatjuk: a szegedi központ üzembelépése háromszorosára növeli az áramköröket, s ez az eddiginél lényegesen könnyebb telefonálást tesz lehetővé a környező települések és Szeged, valamint egymás között, továbbá más területekre, illetve külföldre. Amennyiben a Budapesten keresztülfutó vonalak mégsem lesznek zavartalanok külföld felé, ez már nem a szegedi központ hibájaként róható fel. Első lépésként tehát a meglévő telefonhálózat működési zavarai számottevően leredukálódnak.
Ami a további vonalbővítéseket, korszerűsítéseket illeti, erről Török József fejlesztési osztályvezető a következőket mondta el: 1996-ig a megye területén olyan fejlesztéseknek akarnak a végére jutni, amelyekkel a 100 lakosra jutó telefonállomások száma átlagosan 25 lenne. Városokban több, kistelepüléseken valamivel kevesebb ellátási sűrűséggel számítanak. Az átlagon belül az a cél a vonzáskörzet kisvárosaiban, illetve a községekben, hogy minden negyedik lakosra jusson egy telefon. Ez akár lakásonkénti telefont is jelenthet, ha minden esetben négy tagú családot veszünk alapul. Nem a mostani telefonigényekkel, hanem a majdani megnövekedett elvárásokkal is kalkulálnak, amikor a fejlesztési terveket készítik.
Mondhatni persze, hogy hol van még 1996 év vége. Nos, a korszerű elektronikus központokat a Matáv országos központja osztja el évenként, így ma arról nincsen pontos adat, hogy két év múlva mennyi pénz jut fejlesztésre, sem arról, milyen kapacitást biztosítanak Budapestről a központi keretből a szegedi igazgatóságnak. Azt viszont máris hírül adhatja a fejlesztési osztályvezető, hogy jövőre mire számíthatnak a Szeged környékiek. Sándorfalván 1993 őszén üzembe helyeznek egy 1600-as kapacitású korszerű központot. Minden valószínűség szerint a kiépített hálózattal együtt és a bekötésekkel jövő év október táján hatalmas előrelépéssel mutatkozik a nagyközség ellátásában. Hasonlóképpen szerepel az 1993-as fejlesztési tervekben Zsombón is korszerű elektronikus központ üzembe állítása, ez 800 állomás működését teszi lehetővé. A két településen a fejlesztés minden elképzelhető igényt kielégít, a már említett magasabb ellátottsági szint arányszámainak megfelelően. Sándorfalva és Zsombó jövő évi fejlesztése azért érdemel külön említést, mert egyike a neuralgikus pontoknak. A két központ tehermentesíti a szatymazi telefonközpontot, mivel eddig arra csatlakoztatták Sándorfalvát és Zsombót. A fejlesztés eredményeként tehát több mint száz vonal felszabadul Szatymazon jövő év őszén.
Ami a további, 1994-es fejlesztéseket illeti, erre pontos menetrend nincsen, az említett anyagi és elosztási bizonytalansági tényezők miatt. Az ütemezésben 1994 során az igazgatóság előtérbe akarja helyezni a nagyon szűkös kapacitású makói központot, a kézikapcsolásos Mindszent és Székkutas modernizálását, valamint az egyre feszítőbb hódmezővásárhelyi igénylés szám enyhítését.
A volt szegedi járás területén lévő települések fejlesztése tehát a jelenlegi ismeretek szerint valószínűleg csak 1995-96-ban következhet be. Ütemezésük több tényező függvénye, ezek között természetszerűen szerepel, hogy a Matáv Rt. a beruházásoknál öt éves megtérülési időt tűz ki célul, tehát a gazdaságosság alapvető kritérium. Összességében azonban elmondható, hogy 1996 végére a körzet telefon ellátottsága korszerű és előretekintő lesz. Elvileg akár minden lakásba juthat telefon. Kicsit messzi idő, de kecsegtető a terv. Különöst a mai állapotokhoz viszonyítva. Török Pál megyei távközlési üzemvezetőtől származik az adat, amely szerint e pillanatban a jelzett Szeged-környéki településeken összességében 4700 állomás van bekapcsolva, s ugyanakkor 4200 a várakozók száma.
BECSEI PÉTER