A Szegedi Postaigazgatóság és Magyarország távközlése
a sajtó szemével.
A kezdetektől ... napjainkig.
Történelmi érdekességek.
(1850-1994)
Petőfi Népe - pn_1992_09_10_101p.txt
Kalocsa és vidéke
Telefonhálózatbővítés Uszódon
Tavaly év elején jóformán egy kézen meg lehetett számolni, hogy Uszódon hány telefonkészülék található. Minden bizonnyal ennek az elmaradásnak köszönhető, hogy belevágtak az önerős fejlesztésbe. Sikerült a Távközlési Vállalattal megállapodniuk, hogy száz készüléket még 1991-ben bekötnek. Ez annak rendje-módja szerint meg is történt. Idén újabb ötven új vonalra nyílt lehetőség, harminchatra azonnal jelentkeztek, feltételezhetően a még meglévő szabad kapacitásra is igényt tartanak hamarosan. Az sem elhenyagolható körülmény, hogy a költségek tekintetében nem történt változás. Tavaly negyvenezer forintba került családonként a vonal, s az idén sem lesz több egy fillérrel sem. Bár a crossbárra még várni kell, a szakemberek azonban úgy vélekednek, már a jövő esztendőben a távolsági beszélgetések sem jelentenek gondot, 1993 második felében tárcsázni is lehet.