A Szegedi Postaigazgatóság és Magyarország távközlése
a sajtó szemével.
A kezdetektől ... napjainkig.
Történelmi érdekességek.
(1850-1994)
Petőfi Népe - pn_1992_09_25_254p.txt
Ma éjféltől 6 jegyűek a telefonszámok
Az elkövetkező hónapokban régiónkban a Magyar Távközlési Rt. fejlesztéseinek eredményeként sok ezer várakozó jut végre telefonhoz. A Szegedi Távközlési Igazgatóság tegnapi kecskeméti sajtótájékoztatójának fő témája a 6 jegyű telefonszámok bevezetése volt. Engedi Antal üzemviteli igazgatóhelyettes bevezetőként a 6 számjegyre való áttérés országos ütemtervét ismertette. A vidéki városok közül az év elején Miskolc indította a sort. Szeptember 24-én. pénteken éjféltől Kecskemét, Békéscsaba, Szeged és az azonos hívószámú körzeteik mellett Székesfehérvár, Bicske, Szolnok és Eger (illetve a velük azonos körzetszámmal hívható helységek) kerülnek a 6 számjeggyel hívhatóak listájára. A tervek szerint jövő májusban valamennyi vidéki helység 6 jegyű számot kap.
Engedi Antal a többi között elmondta, hogy az áttérés alkalmával a korábbi, változatlanul maradó 5 jegyű kapcsolási számok elé egy 3-as kerül. A módosítás valamennyi egyéni és közületi előfizető telefon- és telefax- számát érinti. (A telexszámok nem változnak.) Az áttérés nem érvényes a speciális 0-val kezdődő hívószámokra és az érintett körzetekből való belföldi és nemzetközi hívásokra. Téves tárcsázás alkalmával automata tájékoztatja az ügyfelet a változásról. A szeptemberi áttérés összesen 150 ezer előfizetőt érint. A 6 számjegyre való áttérés azért volt halaszthatatlan, mert a jelenlegi, 5 számjegy biztosította számkapacitás már közelített a teljes telítettségi állapothoz, így sem a további központbővítésekre, sem új telefonok felszerelésére nem volt mód.
A tájékoztatón elhangzott, hogy az utóbbi két esztendőben a tervek szerinti ütemben haladt a digitális alaphálózatok létesítése, és befejezés előtt áll az új kecskeméti központ f elszerelése. Teljesítménye körülbelül tízszerese lesz a jelenleginek. Működésbe lépésével az év végéig 4500 előf izető jut vonalhoz. (Az előszerelések már megkezdődtek.) A tervek szerint novemberben megjelenő új telefon könyvekben már az átterhelendő előfizetők új telefonszámával találkozhatunk.
- K -