Petőfi Népe - pn_1992_01_27_254p.txt
MIÉRT ÉN FIZESSEK, HA MÁS TELEFONÁL? (I.)
Elég csak tárcsázni, de már pörög a számláló
Megszaporodtak az utóbbi időben a telefonnal kapcsolatos panaszok Kecskeméten. Nem is elsősorban az a gond, hogy várni kell a vonalra, hanem az egyéb, számlázással és méréssel kapcsolatos kifogások jutottak el szerkesztőségünkbe. Egy olvasói levelet már közöltünk, íme még néhány történet.
Az egyik panaszosnak kórházi ápolása idején ugrott meg az 1500-2000 forintos telefonszámlája háromszorosára, majd két hónap múltán már 8 ezer forintról kapott csekket. S megdöbbentő élménye volt, hogy egy ismerősével folytatott telefonbeszélgetésre utalt másnap egy idegen, ismeretlen hívó, aki szerinte - lehallgatta a beszélgetést.
- Négy éve áll kapcsolatban a távközlési üzemmel egy másik ügyfél, ugyancsak a sorozatosan kiugró, majd időnként normális szintre visszaeső telefonszámlák miatt. Az illetőnek három konkrét kifogása is van. Egyrészt hiába kéri, hogy szereljék föl nála azt az ellenőrző készüléket, amelyik minden hívást regisztrál - hátha azzal valószínűsíteni tudná, amit bizonyítani nem lehet, hogy nem telefonál annyit, amennyit a korábbi számla mutat. Panaszolja, hogy az épület aljában lévő csatlakozási hely lezáratlan, a vezetékvégek csupaszok, azokhoz ott bárki hozzáférhet, s egy hétköznapi kis készülékkel akár órákig beszélhet New Yorkkal, a telefontulajdonos tudta nélkül, de az ő kontójára. Harmadik panasza,
hogy a késve kapott számla késedelmes befizetését neki rója fel a hivatal.
- Kellemetlen - szerencsére gyorsan múló meglepetéssel járt egy szívesség. A harmadik kárvallottunk hozzájárult, hogy fővonalát ikresítsék. Emiatt két elszámolást kapott, egyiken 64 ezer, a másikon 49 ezer forintos összeggel. Szerencséjére, gyorsan jóváírták a téves leolvasást, de amíg a rengeteg reklamáló között várakozott, hallott történetet, hogy olyanoknak is küldtek telefonszámlát, akik már rég kiköltöztek az eladni kívánt lakásból, sőt a telefont is kikapcsolták.
- Féléves viaskodás után sikerült végre egy számlálószerkezetet beszereznie a negyedik ügyfélnek, ami méri a telefonhívások "impulzusát", s ezáltal mutatja a fizetendő összeget is. Kár, hogy ezt a távközlési vállalattól vásárolt készüléket a távközlési vállalat nem fogadja el hitelesnek, reklamáció esetén. Mindenesetre furcsa jelenségeket tapasztaltak az új készülék beszerelése után. Például: még föl sem vette a hívott fél a maga készülékét, a számláló már pörgött.
Vagy: halk pittyegő hang - tehát nem hívójel - után a tulajdonos a saját készülékén két idegen beszélgetését hallotta, az ebédfőzésről. Hogy miért éppen az ő vonalán, s hogyan? A kioktató - esetleg félrevezető - válasz; mi postai dolgozók vagyunk, nekünk lehet, ilyenkor úgysem megy a maga számlálója.
- Ment viszont az egyik szombat délután, mégpedig kétszeres sebességgel. Vagyis az automata "elfelejtett" átváltani a díjkedvezményes számlálásra. A kontroll: az ugyanoda, postán keresztül lebonyolított beszélgetés díja 60 forint volt, míg a távhívásé 105.
- Mi ez? - tehetnénk fel a kérdést, de ezt teszi jó néhány keceli is, akik nem értik, hogy mitől magasabb a telefonszámlájuk az utóbbi időben, amikor Kecskemétről kapják. A számolással, netán a kézi kapcsolások nyilvántartásával lehet baj - töprengenek, válasz nélkül, a szokatlanul magas telefonszámlák fölött.
- A kérdésekre, a cikkben leírt gondokra Gyenes Gézától, a Távközlési Vállalat megyei üzletvezetőjétől kértünk választ. A megoldási javaslatot holnapi lapszámunkban adjuk közre.
Váczi Tamás