Petőfi Népe - pn_1992_08_03_15p.txt
Eladható a telefon?
Számtalan hirdetésben olvasható: telefonos lakás eladó.
Sokan úgy vélik, értéknövelő a lakásukba bekötött telefon, s ezt beszámítják az eladási árba is. Pedig olyasmit adnak el, ami nem az övék. Kivéve, ha önerős telefontulajdonosok.
A tapasztalatok szerint meglehetősen nagy a tájékozatlanság e téren, s nemcsak a lakosság, hanem még az adásvételeket lebonyolító ügyvédek körében is. Mégegyszer hangsúlyozzuk: a telefonvonal nem eladható, mert az - az érvényben lévő jogi szabályozás szerint - a Magyar Távközlési Rt. tulajdona. Ezért teljesen szabálytalan, ha az ingatlanba bekötött telefonvonal mint adásvétel tárgya kerül be jogi ügyiratokba.
- Egyetlen kivétel van a tilalom alól: az önerővel bekötött telefonvonal. A Magyar Távközlési Rt. Szegedi Igazgatósága - kizárólag privát igénylők számára - még tavaly meghirdette az önerős távbeszélőfejlesztés lehetőségét. Erre azokon a településeken nyílt mód, amelyek automatakapcsolási rendszerű központokkal rendelkeztek. Az 1991. év sikere után idén folytatódott az önerős telepítés: átlagosan 35-40 ezer forintjába került az igénylőnek a vonal házhoz vezetése. Az eredmény: a szegedi igazgatóság felségvizein: Csongrád, Békés és Bács-Kiskun megyékben jelentősen javult a telefonellátottság.
- A Matáv tavaly még semmilyen kedvezményt nem tudott nyújtani az önerős igénylőknek, idén viszont mar választási lehetőséget is kínált. A kedvezmények bevezetését az igénylők teherbíróképességének csökkenése indokolta. Ezért idén január 1-jétől már eldönthette az önerős telefontulajdonos, hogy a továbbiakban övé lesz-e a telefonvonal rendelkezési joga (amelyről ez esetben lemond a Matáv), vagy pedig két éven át - bármennyit telefonál - 50 százalékos díjkedvezményt kap, persze csak belföldi hívásokra. Bonyolítja a helyzetet, hogy a Matáv vezérigazgatójának döntése értelmében az idén bevezetett kedvezményeket visszamenőleg, 1992. január elseje előtt is biztosítják azok szamára, akik önerőből jutottak telefonhoz, s az adott telefonvonal első előfizetőinek mondhatják magukat.
- A visszamenőleg kedvezményezett önerős előfizetőket levélben értesítették újonnan szerzett jogaikról. Úgy tűnik azonban, sokan nem tudják, mit is jelent a "rendelkezési jog" fogalma. Ez a telefonvonal birtoklásával azonos, tehát aki a kedvezménynek e formáját választja, a telefonvonal tulajdonosává válik. Mint tulajdonos, azt tehet a vonalával, amit akar: eladhatja ingatlanával együtt (ebben az esetben az új tulajdonos lesz a rendelkezési jog birtokosa), vagy továbbviheti egy másik lakásba, feltéve persze, hogy oda is be van kötve a telefon. Ezt a jogot csak az önerős távbeszélőfejlesztésben résztvevők számára biztosítja a Matáv.
A többi telefontulajdonosnak be kell érnie az előfizetési joggal.
Nyilas Péter