Petőfi Népe - pn_1992_03_04_27p.txt
Fantom rt. Halason
Talán nem véletlen, hogy megtörténhet, mondhatni jellemző. Halason sokszorosított tájékoztatót és igényfelmérő lapot terjeszt egy magát távközlési és telekommunikációs részvénytársaságként bemutató cég.
- Modern digitális távközlési rendszert ígér, amely a helyi, helyközi és nemzetközi távhíváson túl kábeltévé és biztonságtechnika kiépítésére is alkalmas. Bár az igényfelmérés még csak most kezdődne, az árakat máris a legnagyobb alapossággal közlik a tájékoztatóban. Magánszemélyeknek 15 ezer, vállalkozóknak, gazdálkodószervezeteknek 30 ezer forintot taksálna a rendszer kiépítése, amennyiben március 31-éig késedelem nélkül befizetik az összeget.
- Ez maga a csoda, mondhatnánk mi, távközlésre kiéheztetett világvégiek. Ide nekünk ezt a társaságot izibe! Mondhatnánk, de kinek, mert a társaságról az égvilágon senki sem tud. Már legalábbis, aki manapság számít távközlésügyben. Sőt, nem tud a polgármesteri hivatal sem, ahová az igénylést kéretik beküldeni, s ahol majd a tájékoztató szerint csekket kapunk, hogy késedelem nélkül befizethessük a jelzett összeget. Olyannyira nem tud róla a hivatal, hogy az első röplap láttán azonnal közleményben határolja el magát a társaságtól:
"A polgármesteri hivatal felhívja a városlakók figyelmét, hogy a KŐRÖS-COM Távközlési és Telekommunikációs RT. megalakulásáról nincs tudomása, azzal az önkormányzat tárgyalást nem folytat, a részvénytársaság az önkormányzat hozzájárulása nélkül a városban a megjelölt tevékenységet nem végezheti, ezért befizetéseket ne teljesítsenek.
Kiskunhalas Város Polgármesteri Hivatala."
Szóval, kedves KŐRÖS-COM, mielőtt velünk kommunikál, előbb az Országgyűléssel, a MATÁV-val, s a polgármesteri hivatallal kéne talán. Hogy velünk már tele a kommunikációja? Kár, mondjuk mi erre, s újra visszasüppedünk telefon nélküli létünkbe.
- h -