Petőfi Népe - pn_1992_08_17_159p.txt
ÚJRA A RENDELKEZÉSI JOGRÓL
Telefonok, kedvezmények
Az önerős telefonhálózat-fejlesztésben részt vevők kedvezményeiről szóló írásunkba félreérthető információk kerültek. Mint kiderült: mi sem kaptunk egészen pontos tájékoztatást - az ebből fakadó kellemetlenségekért az előfizetők és a nehéz helyzetbe került távközlésiek elnézését kérjük. Tisztázzuk most még egyszer, kit és milyen kedvezmények illetnek!
Az önerős telefonhálózat-fejlesztés Programja a 80-as évek közepén kezdődött, ezért a kedvezményezés visszamenőleg automatikusan megillet mindenkit, aki részt vett ebben a programban, s elsőként írták nevére a vonalat. Tehát aki másra íratta, vagy közben elköltözött, és esetleg másutt jutott újra telefonhoz, már nem részesülhet a kedvezményből.
Az utólagos kedvezményezés az 1992. január 1-je előtti önerős telefonelőfizetőket csak egyféleképpen illeti meg: övék a rendelkezési jog, azaz mostantól fogva jogosultak akár el is adni a telefonvonalat (erre korábban nem volt mód, aki mégis megtette, jogszabályellenesen járt el).
Csak az 1992. január 1-je utáni önerős telefonhoz jutottaknak kínálják fel a választás lehetőségét: vagy megkapják ők is a vonal feletti rendelkezési jogot vagy kedvezményesen telefonálhatnak. Természetesen nem korlátlanul. A kedvezmény mértékét úgy számítják ki, hogy a befizetett összegből le kell vonni a jogszabály alapján befizetendő beruházási hozzájárulás összegét (a hatályos rendelkezés szerint ez jelenleg 12 ezer forint), és az adott állomásra jutó átlagos szerelési költségtérítés összegét (ez településenként különböző lehet, tekintettel a helyi sajátosságokból fakadó költségtételekre).
Az ily módon kiszámított különbözet jelenti az adott távbeszélő-állomásra jutó díjkedvezmény összegét, amelynek igénybevétele úgy történhet, hogy a havi kedvezmény ne haladja meg a számla összegének felét.
A kedvezményezett hívások bárhová irányulhatnak - külföldre is! -, hiszen a számlázási rendszer egyelőre nem tud tételes különbséget tenni bél és külföldi beszélgetések között. Ez csak a digitális telefonközpontok működésével válik lehetségessé.
A visszamenőleg adott és idei, azaz választható kedvezményekről szóló értesítést a telefonszámlával együtt várhatják az előfizetők.