Petőfi Népe - pn_1960_12_06_40p.txt
Hiányzik a kecskeméti utcákról a nyilvános telefon
Hosszas tárgyalások után holtpontra jutott a kecskeméti nyilvános telefonállomások ügye. A Kecskeméti Városi Tanács Végrehajtó Bizottsága és a Szegedi Posta Igazgatóság július óta még csak nem is levelez már az ügyben.
A város lakói azonban naponta írnak szerkesztőségünkbe, vagy említik személyesen lapunk munkatársainak, s kérdik: mikor lesznek már nyilvános telefonkészülékek Kecskemét utcáin?
- Kecskemét, nagyváros, a népszámlálás adatai szerint az ország hetedik legnépesebb, területre pedig a harmadik legnagyobb városa - érvelt a napokban is az egyik olvasónk. - Az élet egyre gyorsabb ütemben lüktet körülöttünk, s a telefon ugyanolyan életszükségletté vált, mint a korszerű közlekedés. - Érezzük, hogy hiányzik, s ez gátolja munkánkat - mondta egy másik. - Más nagyvárosokban is van már nyilvános telefonhálózat, s az élet itt is követeli - szólt a harmadik, s így sorolhatnánk tovább.
Nézzük, mi történt eddig a kecskeméti nyilvános telefonok ügyében. Éveken át tárgyalt a városi tanács végrehajtó bizottsága a Szegedi Posta Igazgatósággal.
Szakembereik már együtt járták a várost, s jelölték ki a helyeket, ahová telefonkészüléket helyeznek el.
Nyolc fülke felállításában egyezték meg, amelyeket a Város különböző pontjain állítanának fel. Kalkulációjuk szerint a tervbe vett nyolc telefonfülke létrehozása 193 000 forintba került volna.
A postaigazgatóság - a városi tanácsnál levő levelezés szerint - először kifogásokat igyekezett felsorakoztatni: Vállaljon a tanács anyagi felelősséget a fülkék megóvásáért; kapcsolja be a tanács a közvilágításba a fülkéket. A városi tanács v. b. a debreceni és a pécsi városi tanácstól érdeklődött, s megtudta, hogy azoknál fel sem merültek ilyen kérdések!
Végül a Szegedi Posta Igazgatóság meggondolta a dolgot s megírta, hogy a telefonszerelés költségeit nem áll módjában vállalni. Ha a városi tanács előteremti a pénzt, természetesen létrehozzák a nyilvános telefonhálózatot.
Csakhogy a telefon a posta tulajdona. Nemcsak létrehozása, hanem karbantartása, üzemeltetése is a posta feladata. Mint ahogy nem vásárol mozdonyt, nem építtet vasúti síneket a MÁV helyett a v. tanács, úgy telefont sem - a posta helyett.
Véleményünk szerint a posta költségvetésébe kell beállítani a kecskeméti nyilvános telefonállomások létrehozásának költségeit is. Természetesen a tanács sem zárkózhat el attól, hogy ezt helyi erőforrásokból segítse.
A fontos az, hogy a nyilvános telefonok - amit a lakosság régen kér, s az élet is követel - mielőbb az utcákon álljanak.
Nagy Ottó