Szögedi Telefon (Interurban)

Vasárnapi Ujság - 1897_01_24_55p.txt

A TELEFONOK

Alig van találmány, a mely aránylag rövid idő alatt annyira nélkülözhetlen szükségletté vált volna, mint a telefon. Része volt ebben első sorban azon megbecsülhetlen előnynek, hogy a telefon a közvetlen szóbeli érintkezést lehetővé teszi, másod sorban pedig annak, hogy a telefon használata előzetes tanulást nem kíván. Valakinek egy gondolata támad, a mit más, távollevővel közleni akar s ezt pár percz alatt több száz kilométer távolságnyira is megteheti. S a választ meg is hallhatjuk nyomban, arra rögtön megint felelhetünk, épen úgy, mintha csak közvetlenül beszélgetnénk egymással.

Hogy mikép lehetséges mindez, arról aránylag kevés telefonhasználónak van világos fogalma, miért is bizonyára nem lesz érdektelen, ha a telefonról némi ismertetést közlünk.

Ismeretes, hogy mikor beszélünk, a körülöttünk lévő levegőt rezgő mozgásba hozzuk. Ezeket a rezgő mozgásokat fülünk hang alakjában hozza azután tudomásunkra. A beszéd által indított ezen rezgések vagyis az úgynevezett hanghullámok azonban épen úgy, mint a vízbe dobott kő által okozott hullámok, a keletkezés helyétől távolodva, egyre gyengülnek és csakhamar elérik azt a határt, hol már halló szerveinket nem izgatják elég erősen, vagyis a beszédet már nem halljuk. A telefon az a készülék, mely ezen hanghullámokat távolabbra is képes vezetni. Ezt azonban nem közvetlenül teszi, vagyis nem magukat a hanghullámokat közvetíti, hanem átalakítja azokat villamos rezgésekké, melyeket tetszésszerinti irányban és távolságra, bárhová elvezethetünk, hol azok ismét a telefon segélyével hangokká alakulnak át.

Voltaképen tehát az egész művelet nem egyéb, mint villamos munkaátvitel.

Hogy a készüléknél ne kellessék folytonosan valakinek hallgatódzni, jelző berendezésre is szükség van. Erre való a csengetyü.

Mikor a hallgató-kagylót felfüggesztjük arra a mozgatható horogra, akkor az egész készülék nem egyéb, mint jelző csengetyü. Ha ekkor valahonnan villamos áram érkezik bele, legfeljebb csengetyűje szólal meg, fülünket pedig hiába tartanók a hallgató-kagylóhoz, abban hangot nem veszünk észre.

Mihelyt azonban a hallgatót a mozgatható horogról leemeljük, a horog rúgó hatása alatt felpattan és a jelző készülék átalakult beszélő készülékké és most már az egyik állomáson mondott beszéd a másik állomáson hallható. Ha a hallgatót a horogról levettük, csengethet a másik állomás, a csengetyü nem fog megszólalni. Viszont ha a hallgató-kagylót a mozgatható horogról leveszszük, miután ez által a jelző készülékünket kizártuk, a másik állomás csengetyűjét nem tudjuk működésbe hozni, vagyis jelzést nem adhatunk.

Ebből látjuk, hogy miért oly fontos, hogy a mikor nem beszélünk, a hallgató-kagylót hagyjuk a mozgatható horgon függve és csak akkor emeljük le róla, ha épen beszélünk.

Hogy a kagylót csak épen annyi ideig hagyjuk leemelve a mozgatható horogról, míg beszélgetünk, annak még egy oka van. Ugyanis, hogy a légrezgéseket villamos rezgésekké alakíthassuk át, villamos telepre van szüksége a telefonnak. Ez a telep áramot ad, ha két sarkát fémes vezetővel összekötjük. Folyvást azonban a telep nem tud áramot adni s ha soká hagyjuk a két sarkot összekötve, a telep kimerül.

Hogy a telepet kímélhessük, az oly módon van kapcsolva, hogy sarkai csak akkor vannak egymással összekötve, illetőleg csak akkor ad áramot, ha a készülék beszélő állásban van, vagyis a mikor a hallgató-kagyló le van emelve a mozgatható horogról és így csak addig emészti a telep magát, míg beszélünk. Mihelyt a kagylót felakasztjuk, a mozgatható kar a telepet működésen kívül helyezi és így az újra erőt gyűjthet magának a legközelebbi beszélgetéshez.

Azért nagyon roszúl tesznek azok, a kik a csengetések elkerülése végett a hallgató-kagylót leemelik a horogról és így hagyják óraszámra a készüléket.

Igaz ugyan, hogy ekkor csengetéssel nem zaklathatják őket, de így kimerül telepük s azután ha maguk óhajtanak beszélni alig fognak hallani.

Kövessük már most a telefonból kimenő és a hangot közvetítő villamos áramot útjában. Az áram egyik helyről a másikra fémvezeték segélyével jut. Ily fém vezetékek a telefon feltalálásakor már nagy számban voltak alkalmazva a távírda szolgalatban. Mi természetesebb tehát, hogy a telefonvezetékeket is eleintén teljesen oly módon készítették, mint a távirdavezetékeket, vagyis a telefon czéljaira is vas vagy aczél drótokat használtak, a melyek helyenként szigetelő tartókhoz voltak megerősítve. Ezen vezetékek rövid távolságokra nagyon jól is megfeleltek. A mint azonban nagyobb távolságokra is kiterjesztették a telefont és több vezetéket erősítettek ugyanarra az egy tartó szerkezetre, különös jelenségek kezdtek mutatkozni.

Először is ha két drót hosszabb úton halad egymás mellett, a mit az egyiken beszélnek, azt a másikon is meghallani. Másodszor a beszélgetést zavaró tünemények léptek fel annak következtében, hogy a telefonáramnak vezetékeire szolgáló fémvezeték mindkét végén a földdel köttetett össze. Ha ugyanis a telefon közelében villamos világítás vagy villamos munkaátvitel vezetékei haladnak és azokból az áram valami úton a földbe kiszabadulhat, ez a kóborló áram a földvezetésen át beleszabadul a telefonvezetékbe és ott aránylag nagy erejénél fogva oly zsibajt okoz, hogy a beszéd alig hallható.

Hosszú vezetéknél már maga a földvezeték elegendő, hogy a berendezés használhatósága veszélyeztetve legyen.

Ezeken a bajokon mielőbb és gyökeresen kellett segíteni, ha nem akarták a telefon jövőjét veszélyeztetni. A mentő-eszközt a kettős vezetékben találták meg. Ugyanis, hogy mindezen idegen befolyásoktól szabaduljunk a telefon-készülék vezetékét önmagában zárttá kell tenni, a földnek, mint visszavezetésnek kizárásával. Ezzel útját vágjuk annak, hogy a földből áramok vezetékünkbe juthassanak, de egyszersmind a szomszéd vezetékek indukcziójának következményeképen jelentkező áthallást is rövidebb vezetékeknél egy csapásra ártalmatlanná tehetjük. Az áthallás megszüntetésére azonban feltétel, hogy a zárt kettős vezetéknek oda- és visszavezető ágát szorosan párhuzamosan egymás mellett vezessük.

Magával a telefon-készülékkel és a hozzá kapcsolt vezetékkel azonban még csak egy második helyen berendezett távbeszélő állomással értekezhetünk. Több állomást is kapcsolhatunk egy és ugyanazon vezetékre, ekkor azonban meg kell állapodnunk abban, hogy bizonyos csoportosítással adott jelzésre mindenkor csupán a jelnek megfelelő állomás jelentkezzék. Ez főképen kiterjedtebb gazdaságokban és egyéb egy tulajdonos alá rendelt szétszórt helyeken berendezett telefonoknál szokásos, a hol bizony az egyesek eltűrni tartoznak, hogy folytonos csengetésekkel zaklatják és beszélgetést maguk részéről csak akkor kezdjenek, ha mások a vezetéket el nem foglalták.

Igazán nagy mértékben azonban csak akkor kezdett elterjedni a telefon, a midőn lehetővé tették, hogy bármely előfizető saját állomásáról a többi előfizetők bármelyikével bármikor tetszés szerint érintkezésbe léphet. Ezt a czélt a közhasználatú telefon-hálózatok szolgálják.

Eleinte csak a nagyobb fővárosokban létesültek ily hálózatok, utóbb azonban már a kisebb helyeken is akadtak egyesek, kik ily hálózat létesítésére vállalkoztak, annyival is inkább, mert ezek a vállalatok minden egyes esetben jó üzletnek bizonyultak. Majd a telefon-vállalatok a vidékre is kezdték vonalaikat kiterjeszteni és első sorban az egyes nagyobb városok körül lévő kisebb helységeket kapcsolták be, utóbb pedig a természetes sorrendben arra is került sor, hogy az egyes nagyobb helyek egymással is összeköttetésbe hozassanak.

Az ügyek ily fejlődésében azonban már az egyes államokra, mint a közérdek hivatott őreire és előmozdítóira kötelességek hárultak és a telefon-ügyet a legtöbb államban törvényekkel szabályozták, sőt a közhasználatra szolgáló berendezések létesítését a legtöbb állam magának tartotta fenn. Hazánkban a telefonra az 1888. évi XXXI. törvényezikk mondja ki az állam regal-jogát.

Nem érdektelen megemlíteni, mert a magyar iparnak valóban díszére válik, hogy a nálunk használatos kifogástalan telefon készülékeket budapesti gyárakban készítik.

Az összes vonalak a föld vezetés kizárásával kettős vezetékkel készülnek és vezetéknek a városok belsejében az úgynevezett helyi hálózatoknál, hogy a sok drótnak nagy súlya ne legyen, nagy szilárdságú vékony, 1.5-1.8 milliméter átmérővel biró aczél-, újabb időben pedig bronz-drótokat használnak. Nagyobb távolságokra kizárólag bronzdrót van alkalmazásban és pedig a távolságnak megfelelően 2, 3, sőt 4 milliméter vastagságban.

Sajátságos tünemény, a mi nagy távolságoknál a vas- és aczéldrótok használatát lehetetlenné teszi. Ugyanis a vas és aczél mágneses, vagyis ha rajta villamos áram halad át, többé-kevósbbé mágneses tulajdonságokat mutat, a melyet azután rögtön elveszít, mihelyt az áram megszűnik.És ennek következtében a vas- és aczél-vezetékeken az egyes hangok úgy egymásba futnak és úgy elmosódnak, hogy azok többé érthető szó alakjában nem érkezhetnek meg. A bronzdrótok, miután azok nem mágnesesek, ezen tulajdonságtól menttek, a miért is, noha aránylag lényegesen drágábbak, hosszú vezetékek létesítésénél csak ezek jöhetnek szóba.

A telefon-hálózatok legérdekesebb, de egyszersmind legbonyolultabb része a központ, a melynek feladata, hogy az oda befutó sokszor több száz, sőt ezer előfizető vonalát folytonosan figyelemmel kisérje, s ha az előfizetők valamelyike beszélgetésre jelentkezik, azt rögtön kikérdezze, a kívánt összeköttetést bármelyik másik előfizetővel azonnal létrehozza és ha végül beszélgetésüket befejezték, az azok között fennállott összeköttetést azonnal megszüntesse.

A központ feladatainak ezen rövid felsorolásából látjuk, hogy az voltaképen az egész hálózat agyveleje, a hová minden idegszál befut. De nemcsak maga a belső berendezés bonyolult, hanem nehéz feladatokat kell megoldani már akkor, a midőn a számos irányból megérkező sok vezető huzalnak a belső helyiségekbe való bevezetéséről van szó. Az ily tartószerkezetnek különösen átgondoltnak kell lennie, hogy a reáható többirányú nagy húzást meglehetősen kiegyenlítse. A huzalok bevezetésénél a belső helyiségekbe arra kell ügyelni, hogy egyrészt a huzalok egymást ne zavarják, másrészt pedig esetleges hibák felkereshetése végett áttekinthetőleg legyenek elrendezve. A budapesti központi posta- és távirdaházon lévő ily központi telefon-bevezető tartót egyik képünk mutatja.

A központi hivatal felé tartó szigetelt drótokat mindenek előtt villámhárító szerkezeten kell átvezetni, hogy a nyári zivataros időjárás alkalmával a légkörből a vezetékekbe jutó nagyobb és romboló erejű áramok a földbe elvezettessenek. A villámhárítók szobájában szokták egyszersmind a huzalokat rendezni.

A huzalok rendezése abban áll, hogy a különféle irányokból jövő szálakat oly sorrendbe szedik, a mint az előfizetők szama következik egymás után, mivel a kapcsoló központban ily sorrendben van reájuk szükség. A huzalok ilyetén rendezésével válik lehetségessé az, hogy ha egy előfizető lakást változtat és ennek folytán vezetéke egészen más irányból érkezik is be, mégis a központba ugyanazon számú huzalon megy le, mint előbb.

A rendezés után érnek a huzalok a tulajdonképeni központi kapcsoló szekrénybe. A budapesti központi hivatal kapcsoló szekrényeinek mintája egyik ábránkon látható. A kapcsoló szekrényen minden előfizető eső lappal fedett kis jelző készülékkel bir, mely vezetékével össze van kötve. Ha az előfizető csenget, az eső lap illetve táblácska leesik és az előfizetőnek alatta lévő sorszáma látható lesz mire azután a kezelő már tudja, hogy az illető előfizető beszélni kiván.

Hogy a kezelő az előfizetővel beszélhesssen, az előtte lévő és végükön fémdugóval ellátott zsinórok közül az egyiknek egyik ily fémdugóját az illető előfizető vezetékével összekapcsolt és az előfizetőnek számát viselő kapcsoló szerkezetbe bedugja, mi által az előfizető vezetékét annak jelző készülékétől elválasztotta és saját készülékével, illetőleg a fején lévő hallgatóval hozta kapcsolatba és most már az illető előfizetővel beszélgethet. Miután a kezelő az előfizető által kívánt másik előfizető számát megtudta, ugyanazon zsinórnak a másik végén lévő fémdugót, melynek egyik dugóját a felhívó előfizető kapcsolójába már bedugta, a kért előfizető kapcsolójába helyezi és ez által a zsinóron keresztül a két előfizető vonalat vezető összeköttetésbe hozza.

Ebből az aránylag egyszerűnek tetsző műveletekből azonban némi kis figyelmeztetést vonhatunk le magunknak a központtal való érintkezésünknél. Ugyanis egy-egy kezelőre a központban 50-100 előfizető is van bízva, minek folytán azután nem egyszer megtörténik, hogy egyszerre 10-15 számjelző tábla is leesik. A kezelő azonban nem tudhatja, hogy melyik táblácska esett le előbb és egyáltalában nem jegyezheti meg mindig, hogy azok mily sorrendben estek. Így azután a legjobb akarat mellett is megeshetik, hogy a kezelő nem épen a jelentkezés sorrendjében kérdezi ki az előfizetőket, s egyikmásik előfizetőnek kissé várakoznia kell.

Hazánkban az első telefon-hálózatok mint magánvállalatok létesültek 1881-ben Budapesten, majd ugyanezen év végén Temesváron, 1884-ben Pozsony, Szeged és Arad vezették be a telefont, majd ezután gyors egymásutánban: Miskolcz, Pécs, Nagy-Várad. Debreczen, Zágráb. Közben meghozatván a már említett 1888. évi XXXI. törvényczikk, ezentúl már kizárólag az állam létesített ily közhasználatú hálózatokat, sőt a már magánosoknak engedélyezetteket is egymásután magához váltja, - 1895. év végén 36 városban volt közhasználatú telefon-hálózat 8000 előfizetővel, 99 nyilvános állomással. A beszélgetések száma 1894-ben 19.585,000 volt. Legnagyobb a budapesti hálózat. 4 központtal, közel 4000 előfizetővel, 57 nyilvános állomással és évi 11.000,000 beszélgetéssel. Ezen hálózat 1887. évtől az állam tulajdonát képezi, 30 évre azonban bérbe van adva.

Az előfizetési díj egy évre Budapesten 150 frt, míg a többi állami hálózatokban 60 frt. Hatóságok valamint jótékonyczelú és közintézetek az évi díjnak csak felét, egyletek, társaskörök, vendéglők, kávéházak és egyéb nyilvános jellegű helyiségek tulajdonosai pedig az évi díj 1,1/2-szeresét fizetik.

Az első városközi összeköttetés 1890. évben létesült Budapest és Bécs között Komárom, Győr és Bruckon át a vasút mellett.

Ki kell itt emelni, hogy a budapest-bécsi telefonösszeköttetésnek budapest brucki része volt az első városközi telefon-összeköttetés Európában, mely a vasút melett épült, mert az előtt sehol sem merték, sőt sok helyen meg ma sem merik a vasút mellé helyezni a hosszú telefon-vonalakat, mert féltik a vasút mellett vezetett távíró-vonal zavaró befolyásától.

A vonal fényesen megfelelt a várakozásnak. Ezt igazolja azon körülmény, hogy 1893-ban már Budapest és Bécs között Váczon és Pozsonyon át a forgalom meggyőzésére egy második vonalat kellett építeni, hogy Komárom, Győr és Pozsony is bevonassanak a városközi forgalomba. Ugyancsak még 1893-ban létesült a budapest-szeged-temesvár-aradi összeköttetés e városok bevonásával, míg az 1894-ben épült budapest-székesfehérvári, győr-soproni és szeged-szabadkai berendezések segélyével Székesfehérvár, Sopron és Szabadka kapcsoltattak be az országos távbeszélő hálózatba. Ugyancsak 1894-ben Kecskemét is a budapest-temesvári öszzeköttetésbe kapcsoltatott be. Mindezen berendezések a vasút mellett épültek, minek megvan az a rendkívüli előnye, hogy a vonalak felügyelete könnyebb, esetleges zavarokat pedig gyorsan el lehet hárítani, holott a külföldi államok közútmenti berendezéseinél, különösen télen, a zavarok megszüntetésére sokszor napokra.van szükség. Ugyancsak így fog megépíttetni a budapest-berlini városközi összeköttetés is.

Az 1895. év végén a városközi berendezések vonalhossza 1098 km, vezetékhossza pedig 567 km volt.

1894-ben a városközi berendezéseken 247,882-szer beszéltekés ebből a budapest-bécsi forgalomra esett mintegy 200,000 beszélgetés.

Három perezre terjedő beszélgetés díja 1 frt, sürgős beszélgetésé 3 frt és a beszélgetésre való meghívás 50 kr.

1893 óta a törvényhatóságok czéljaira és azok hozzájárulása segélyével az állam úgynevezett törvényhatósági telefon-hálózatokat létesít, melyeket azonban bárki is igénybe vehet és azok előfizetője lehet. Az 1896. év végéig már 8 vármegyében jött létre ily hálózat.

Az elmúlt legközebbi néhány év eredménye alapján biztos kilátásunk lehet arra, hogy mielőbb az egész országot összehálózzák ezzel a sokerű telefonhálóval és nem sokára eljön az az idő, hogy mi is elmondhassuk, mint az amerikaiak: az emberek bár távol, de szótávolságban laknak egymástól.

Hollós József.