Békés Megyi Népújság - bmn_1987_07_13_97p.txt
Konténerközpont Békéscsabán
Tovább fejlesztik a telefonhálózatot Békés megyében
- A legutóbbi telefondíjak és a bekötési díjak néhány hónappal ezelőtti emelése ismét ráirányította a figyelmet a hazai telefonhálózat fejlettségére, vagy inkább fejletlenségére. Békés megyében is lényegesen nagyobb az igény, mint a lehetőség, sok ezren várnak már évek óta a telefonra. Pedig az utóbbi években nagy arányú hálózat- és központfejlesztés volt megyénkben, de úgy látszik, még mindig az igények után kullog a posta. Mi várható a közeljövőben? Ezzel a kérdéssel kerestük fel Vojnár Lászlót, a Szegedi Postaigazgatóság műszaki igazgatóhelyettesét.
- Tudjuk, hogy ez nem vigasz, de mi még a telefonra váróknál is jobban érezzük a hazai hálózat elmaradottságával járó problémákat. Az utóbbi években óriási összegeket fordítottunk a fejlesztésre, mégsem tudjuk utolérni magunkat, hiszen évtizedek elmaradását nem lehet rövid idő alatt pótolni. Jó példa erre Békéscsaba, ahol a 8 ezer vonalas telefonközpont üzembe helyezése is csak rövid időre oldotta meg a gondokat, a megyeszékhely már ezt is kinőtte. Békéscsabán legalább kétszeresére kellene bővítenünk a központ kapacitását, és ezzel együtt a hálózatot is, de erre csak a következő tervidőszakban lesz lehetőségünk. Addig is - a feszültség valamelyes csökkentésére - egy konténerközpontot telepítünk a Lencsési lakótelepre, a gyógyszertár mögé. Ez ezer vonal többletkapacitást jelent, most a szerelési munkálatok folynak, rövidesen üzembe helyezzük. Ezzel párhuzamosan a távhívóközpontot 600 vonallal növeljük, hogy a közeljövőben üzembe helyezésre kerülő bővítések ne okozzanak elviselhetetlen torlódásokat.
- Évek óta szóbeszéd tárgya Békés megye bekapcsolása a nemzetközi távhívóhálózatba. Mikorra várható ez?
- A nemzetközi távhíváshoz szükséges valamenynyi berendezést felszereltük a békéscsabai telefonközpontba, megtörtént a kipróbálásuk is, tehát ha a lehetőségek engedik, gyakorlatilag percek alatt üzembe helyezhetjük. Csakhogy ennek jelenleg nem lenne sok értelme. A budapesti nemzetközi távhívóközpont ugyanis rendkívül túlterhelt. Már a jelenleg bekötött állomásokat sem tudja megfelelően ellátni, hosszúak a várakozási idők, sok a hiábavaló tárcsázás. Ilyen körülmények között további 10 ezer állomást rákötni felelőtlenség lenne, ezzel csak tovább rontanánk a helyzetet. Jelenleg folyik a budapesti központ bővítése, és ezzel párhuzamosan egy forgalomtechnikai átszervezés is. Amennyiben ez utóbbi megfelelő eredménynyel jár, elképzelhető, hogy az év vége felé a békéscsabai gócközpontot is beköthetjük a nemzetközi távhívásba, ellenkező esetben csak akkor, ha befejezzük a budapesti központ bővítését.
- Szarvason már nagyon várják, hogy az elavult kézi kapcsolású központot felváltsa végre egy új automata. Mikor teljesül ez a vágyuk?
- Július 17-én kapcsoljuk be Szarvast és körzetét a távhívásba, akkor adjuk át a mintegy 300 millió forintos költséggel létrehozott crossbar-rendszerű automata telefonközpontot. Ehhez jelentős anyagi segítséget nyújtott a lakosság és a helyi üzemek, vállalatok. Nagyon sokan jegyeztek telefonkötvényt, enélkül ebben a tervidőszakban nem hozhattuk volna létre ezt a központot. Szarvas körzetszáma 67-es lesz és Szarvassal együtt Kondoros, Hunya, Csabacsüd, Kardos, Örménykút és Békésszentandrás is bekapcsolódhat a távhívásba.
- Ezzel a beruházással be is fejeződött a Békés megyei telefonprogram?
- Szerencsére nem. Jelenleg folyik a Sarkadot és térségét ellátó automata telefonközpont telepítése. Ezt a jövő év közepén helyezzük üzembe. Hasonlóan a jövő évben várható Szeghalom és Füzesgyarmat bekapcsolása az országos távhívóhálózatba. Ide is egy ezervonalas konténert telepítünk. Mezőkovácsházát július végén automata telefonközponttal látjuk el, de egyelőre csak a helyi hívásokat bonyolítja. Távhívás az év végére várható, ekkorra készülnek el a megfelelő összeköttetések. Battonyán egy 600-as CB-központ telepítésével bővítjük a kapacitást. Amennyiben a körzetkábel elkészül, Battonyáról is lényegesen gyorsabb és egyszerűbb lesz a hazai és a nemzetközi távhívás. A mezőberényi telefonközpont fejlesztésével bekapcsolható lesz Köröstarcsa is, Bélmegyerre egy önálló telefonközpontot telepítünk.
- Nem esett még szó a Békés megyei telefonhálózat legneuralgikusabb pontjáról, Orosházáról. Nagy a csend a még múlt évben elindított beruházás körül.
- Nem véletlenül. Tavaly megtörtént a terület szanálása, kiírtunk egy kivitelezési versenytárgyalást, de ez sajnos eredménytelenül végződött. Irreálisan magas, négyzetméterenként 50 ezer forintos áron vállalták volna a kivitelezők az építkezést. Ennyi pénzt egyszerre nem szabad adni egy épületért, mert hangsúlyozom, a posta műszaki berendezései ebben az árban nincsenek benne. Most tehát átdolgoztatjuk a terveket, új pályázatot írunk ki, de ez egy év csúszással jár. Keressük a lehetőségét annak, hogy az orosháziakat túlságosan nagy hátrány ezért ne érje. A meglévő kábelhálózat felhasználásával két, egyenként ezer vonalas konténerközpontot telepítünk a városba, és az épület elkészültéig ezeken keresztül lehet majd telefonálni.
Lónyai László