Délmagyarország - dm_1987_10_24_5p.txt
DM magazin
Lapok a szegedi telefon történetéből
Nincs ebben az évben igazán nevezetes évfordulója a szegedi telefonnak. (A centenárium dátuma 1984 volt.) Az idei esztendő kisebb megemlékezésekre adhat alkalmat: 60 éves a Szeged-Budapest közti távkábel. S tízéves a Püspök utcai központ. Itt közreadott összeállításunknak azonban más az apropója: a közelmúltban szegedi távközlési szakemberek találkoztak a posta tervezőivel, hogy megismerjék szakterületük távlati fejlesztési elképzeléseit. A tegnap, a ma és a holnap telefontörténetének egy-egy adata talán olvasóink figyelmére is érdemes - munkatársunk, Pálfy Katalin erre gondolva lapozta fel a krónikát, hívta beszélgetésre a postaigazgatóság egyik vezetőjét, s volt kíváncsi arra, mit hoz a jövő...
Száz éve csak 62.....
Szegedi Napló, 1883. december 12.:
"Puskás Tivadar budapesti lakos, s az ottani telephon vállalat tulajdonosa, a közlekedési minisztériumtól engedélyt nyert arra, hogy Szeged város területén telcphon-hálózatot létesítsen... Az engedélyes köteles az engedély keltétől, azaz folyó év november 30-tól számitandó egy év lejárta előtt, egy központi, s legalább 10 távbeszélő-állomás megnyitásával a vezetéket üzembe venni, különben az engedély érvényét veszti... Előfizetőkül elfogadhatók: kifogás alá nem eső magán egyének, testületek, vagy valamely háznak e célra összeállított több lakója együttesen."
Szegedi Híradó, 1884. november 5.:
"Amiről annyit irtunk és oly sokszor szükségesnek állítottunk, ma már telefonhálózatról tényleg beszélhetünk is. A vállalkozó cég ugyanis a munkálatokkal annyira előrehaladt, hogy, ma a Szeged-csongrádi Takarékpénztárhoz és a Légszeszgyárhoz bevezetett telefonhálózat megnyílt, s átadatott a használatra." A szegedi telefonhálózat államosítása - 1892-ben - a hálózat és a szolgálat javítását hozta magával, melynek következtében az előfizetők száma rohamosan szaporodott. 1887-ben 62 állomás üzemelt, 1895- ben már 220.
1893. december 3-án az országos távbeszélőhálózatba is bekapcsolták Szegedet.
1908: üzembe helyezték az első CB rendszerű távbeszélőközpontot a Széchenyi téri postapalotában. Induló kapacitása 900 előfizetői állomás volt.
1927 december: elkészült a Budapest-Szeged távkábel. Ma is üzemel!
1929: halaszthatatlanná vált a CB központ felváltása új távbeszélőközponttal. Az épület bővitése során húzták fel a postapalota harmadik emeletét és alakítottak ki az udvari fronton egy 6000 állomás kapacitású automata központ befogadására alkalmas helyiséget. A volt távirda helyén szerelték fel az erősítő állomást és az új interurbán központot. (Ezek a helyiségek 1977-ig töltötték be ezt a funkciót.)
1954, 1957, 1963 és 1967: az 1948-ban telepített központ bővitései. Végleges kapacitás: 5000.
1970 és 1972: mellékközpontok telepítésével további 1160 állomást helyeztek üzembe.
1973: Szeged bekapcsolása az országos távhivóhálózatba, előfizetők számára korlátozottan.
1977: elkészül a Püspök utcai új központ. A telefonvonalak száma (a központ kapacitása) 12 ezer 800.
1982: Szegedet bekapcsolják a nemzetközi távhivóhálózatba.
-----------------------------------------------------------
A kötvényakció úttörői
(Részletek egy beszélgetésből, mely elhangzott a Magyar Rádió szegedi körzeti stúdiójának 1987. július 14-i adásában.)
- Ha Vojnár László, a Szegedi Postaigazgatóság távközlési és műszaki igazgatóhelyettese választhatott volna, mikor ül mikrofonunk elé, három-négy évvel ezelőtt vagy most, hogy döntött volna?
- Szivesebben vettem, hogy mára kaptam meghívást, mert 1983-ban nem sok jót tudtam volna mondani.
- Időközben változott a közvélemény megítélése is. Minek tulajdonítja ezt?
- Nyilvánvalóan a kötvényakció volt, ami ráirányította a figyelmet a postára - s ebben az úttörő vállalkozásban mi elől jártunk.
- Milyen nehézségekkel kellett megküzdeniük?
- Hinnünk kellett abban, hogy amire vállalkoztunk, azt meg tudjuk csinálni. Le kellett győznünk kétkedéseinket, újszerű műszaki megoldásokat kellett alkalmaznunk és megnyerni az embereket az ügynek.
- Szegeden négy évvel ezelőtt szinte lehetetlen volt telefonálni. Ma - gyakorlatilag - gondok nélkül. Hogy sikerült ez?
- Bővítettük a telefonközpontot, 13 ezer 600 szegedi és környékbeli előfizetői állomás felszereléséhez elégséges kapacitással, bővítettük a távhivóközpontot.
- S a 62-es körzetszámot Szeged körzetében 26 településről már nem kell tárcsázni!
- így igaz, egymást közvetlenül tudják hivni. Hát ... ez nagy siker.
- Ezek a most használatos rendszerek 10-15 év múlva alkalmasak lesznek-e újabb szolgáltatásokra? Előbb-utóbb „számitógépesedik" ez az ország is...
- Ez a telefonközpont-rendszer gyakorlatilag a ma igényének felel meg, vagy inkább a tegnap technikai szintjén van. Azt tudja, hogy a hívót hibamentesen összekapcsolja a hivottal. Különleges szolgáltatásokra nem képes. Ahhoz korszerűbb berendezésekre volna szükség, amelyek ma sajnos az embargó miatt elérhetetlenek számunkra. A Cocom-tilalmat várhatóan jövőre feloldják, s azután számithatunk elektronikus, digitális telefonközpontok megjelenésére a magyar távbeszélő-hálózatban. Én azt hiszem egyébként, hogy a hazai távközlésnek nem a különleges szolgáltatások hiánya a legnagyobb gondja...
- Az első kötvényakciót meglehetős ellenérzésekkel fogadták. Hiába, 25 ezer forint az 25 ezer forint minden magyar családnak. Aztán változott a helyzet. Most nagyon sokan áldoznának arra, hogy a posta telefonhálózatának fejlesztését támogassák, de nem kapnak kötvényt. - Gyakorlatilag eljutottunk oda, hogy a szegedi telefonközpontok műszakilag telitődtek. A meglevő, ésszerű mértékű tartalékok nem használhatók fel. Az eladható kötvények darabszámát egyébként eleve a műszaki lehetőségekhez szabtuk: előbb 310 millió, aztán további 50 millió, majd újabb 100 millió forint értékben bocsátottunk ki kötvényt - s ezzel a műszaki teljesítőképesség határáig értünk.
- Milyen kilátásaink vannak a jövőben akkor?
- Építenünk kell egy új telefonközpontot - a helyét kijelölő tanulmánytervek elkészültek. Szeretnénk, ha ebbe a központba már az új technika kerülne... Nagyon bizom abban, hogy a tervezési munkák megindulnak az idén, ami azt valószínűsíti, hogy a kivitelezés 1988 második fél évében, 1989 elején megkezdődik. Kétéves munkálatot feltételezve, a nyolcadik ötéves terv elejére lesz épületünk és szerelhetjük a technikai berendezéseket. Ez körülbelül egy év. Tehát az újabb telefonokra még várni kell Szegeden.
Adottságok és javaslatok
1987: Szegeden 27 ezer négyszáz az együttes telefonkapacitás, a bekapcsolt állomások száma 20 és félezer. A forgalmi telítődésre hamarosan számítani kell, ezért a Posta Kísérleti Intézet megbízást kap: dolgozza ki Szeged nagyvárosi távbeszélő-hálózatának fejlesztési tervét. A PKI két tervezője, Szomolányi Tiborné és Oprics György az országos fejlesztési koncepcióból indul ki. Ha 1995-ben teljes lesz a telefonközpontok automatizáltsága, ha 2000- ben száz lakosonként 30,7 beszélőhely elérése a reális cél, ha lesz 20 ezer nyilvános URH rádiótelefon-állomás és ugyanennyi diszpécserállomás, 24 ezer 600 telex - a mostani kétszerese-, 14 ezer 100 adatátviteli állomás - a jelenlegi ötszöröse -, 10 ezer videotex-készülék, mely 800 számitóközponthoz csatlakozik, akkor Szeged, mint a délalföldi régió központja milyen fejlesztésekkel éri el a tervezett 44,6-es átlagos beszélőhely-sűrűséget? Azaz: várhatóan 230 ezer lakosa a 73 ezer 200 főállomáshoz milyen postai beruházások árán juthat? S milyen realitása van annak, hogy a crossbar-rendszerű központok helyett elérhetővé válnak addigra a korszerűbb, tárolt programvezérlésű (TPV) rendszerek? Aztán sorra veszik az adottságokat. Hogy a Püspök utcai központ tovább nem bővíthető, s hogy a posta újszegedi telkére már tervezik az épületet. Algyőn, Kiskundorozsmán, Szőregen a postaépületek némi átalakítással számításba vehetők. Adottság, hogy hol futnak nagyteljesítményű kábelek, s hogy a Tisza kettévágja a várost. Számításokat futtatnak a várható költségekről, a kilométerben mért távolságokat, a crossbar- és TPV-rendszer épületigényeit is figyelembe véve. Tekintettel kell lenniük a város beépítettségének fokára, de arra is, hogy a laksűrűség nem hozza magával a nagyobb távbeszélő-forgalmat is, tehát a várható terhelés nagyjából egyenletessé teendő.
- A javaslat végül is úgy szól: a központoktól távoli előfizetőket úgynevezett "kihelyezett fokozatok" lássák el - Így a Püspök utcából Dorozsmát, Mihálytelket és Gyálarétet, meg Hattyastelepet, az újszegedi 11 ezer 200-as kapacitású központból Szőreget, s a tervezett tarjáni TPV központból, Algyőt, Tápét, Béketelepet és a nagyforgalmú belvárosi közületeket, a klinikákat, szállodákat például. E tervezettől ez idö szerint egy telefonközpont megléte látszik kézzelfoghatóbb közelségben: a nyolcadik ötéves tervben.
A közelmúlt és a nem is oly távoli jövő grafikonja: 1970-hen nem sokkal több mint hatezer előfizető volt, a nyolcvanas évek végén már 27 ezret is meghaladta. Az 1990-es évek közepe hetvenezren felüli telefont igér.