Petőfi Népe - pn_1987_12_30_210p.txt
HALAS, MAJSA, KUNFEHÉRTÓ, SZANK
Közelebb a nagyvilághoz
Tegnap reggel óta Kiskunhalas, Kiskunmajsa, Kunfehértó és Szank távbeszélő-előfizetői is feltárcsázhatók távhívással, vagyis nem kell a kézi kapcsolásra órákon keresztül várni. A Magyar Posta Helyközi Távbeszélő Igazgatóságának beruházása nyomán körülbelül 40 millió forint értékben szereltek fel a góckörzetet Kecskeméttel összekötő kábelre digitális átviteltechnikai berendezéseket, s ezzel a legutolsó akadály is elhárult az elől, hogy a megye középső részének hivatalai és lakosai is közelebb kerüljenek a nagyvilághoz.
- Mint Daday Zoltán, a kiskunhalasi távbeszélő-főközpont vezetője beszámolt róla, a város, valamint Kiskunmajsa és Kunfehértó telefonközpontjait már a kialakítás idején alkalmassá tették a távhívásba való bekapcsolódásra, míg Szankot most kötötték be a majsai központba. A góckörzet hívószáma a 06 után a 77-es, ezentúl Kiskunhalas és Kunfehértó 21-essel és 22- essel kezdődő ötjegyű számokkal hívható, a majsai és szanki készülékek telefonszámai pedig 31-essel kezdődnek.
- A fentiekből az is következik, hogy Halas és Kunfehértó, illetve Majsa és Szank között a helyi beszélgetés díját számolja fel az automata, míg ha mondjuk Kiskunhalasról Szankra telefonálunk, akkor az I-es díjkörzet árszabása szerint fizetünk. Mint tudjuk, a helyi díjszabás nappal három, éjszaka hatpercenként számít fel két forintot, az I-es díjkörzetben ugyanennyi pénzt 40, illetve 60 másodpercenként telefonálunk el.
- A fent említett fejlesztés csak a belföldi távhívást teszi lehetővé, a külföldi közvetlen távhívás valószínűleg csak 1990 után lesz lehetséges. Addig is felállítottak Kiskunhalason négy, Kiskunmajsán kettő, Kunfehértón és Szankon egy-egy olyan piros készülékkel működő telefonfülkét, amely nemzetközi távhívásra is alkalmas.
B. F. I.
Trönk kapcsolatok....