A Szegedi Postaigazgatóság és Magyarország távközlése
a sajtó szemével.
A kezdetektől ... napjainkig.
Történelmi érdekességek.
(1850-1994)
Petőfi Népe - pn_1987_10_22_156p.txt
Feladategyeztető megbeszélés a Magyar Posta és a megyei vezetők között
A Magyar Posta, valamint megyénk párt- és tanácsi vezetése között rendszeres a kapcsolattartás. A feladategyeztetö megbeszélésen évente áttekintik a megye hírközlés-fejlesztési, postaszolgáltatási kérdéseit, a közös forrásokból megvalósuló távbeszélő-fejlesztési program végrehajtását, a soron következő feladatok megoldási lehetőségeit. A szokásos megbeszélésre tegnap délelőtt Kecskeméten került sor. Ezen részt vett: dr. Oláh László, a Magyar Posta elnökhelyettese, Rózsa István, a Szegedi Postaigazgatóság vezetője, Tohai László, a megyei tanács általános elnökhelyettese, Tóth Ferenc, a megyei pártbizottság gazdaságpolitikai osztályának vezetője, valamint közvetlen munkatársaik.
- A VII. ötéves tervi távbeszélőfejlesztés a megyében ütemterv szerint halad. Legutóbb átadásra került Kiskőrösön az új 2000 állomáskapacitású központ, ezt követi majd az idén és jövő évben a körzet további 18 településének központja. Folyik azoknak a berendezéseknek a szerelése, melyek ez év végén biztosítják Kiskunhalas belföldi távhívásba kapcsolását és a körzet automatizálásának megkezdését. Megindul és várhatóan 1990-re befejeződik a bajai új távbeszélőközpont létesítése.
- A megbeszélés már kitekintett a VIII. ötéves terv előkészítésére is. Fontos feladat lesz a fejlesztések folyamatosságának biztosítása, ezen belül kiemelten Kalocsa és góckörzete távbeszélőhelyzetének megoldása.