A Szegedi Postaigazgatóság és Magyarország távközlése
a sajtó szemével.
A kezdetektől ... napjainkig.
Történelmi érdekességek.
(1850-1994)
Petőfi Népe - pn_1987_10_26_191p.txt
Megoldás: az automatizálás
- Rövid időn belül kétszer foglalkoztunk a ballószögi körzeti orvos, dr. Zsadanyi Nagy Árpád szolgálati telefonjának ügyével. Először megírtuk, hogy az elnémult készülék megjavítását hetek óta csak ígérik a műszerészek, majd arról szóltunk: bár a cikk megjelenését követő napon teljesítették kötelességüket, a távbeszélő újra "tréfálkozik", hol megszólal, hol nem.
- Második cikkünk nyomán is vizsgálatot tartott a Szegedi Postaigazgatóság, melynek megállapításáról, intézkedéséről az alábbiakat közölte Vojnár László igazgatóhelyettes:
- A ballószögi orvosi rendelő, illetve a mellette lévő szolgálati lakás telefonjának ismételt meghibásodása olyan műszaki okok miatt következett be, melyek esetében egyszer s mindenkori megoldást csak a hálózat teljes automatizálása jelenthetné. E műszaki program végrehajtására várhatóan 1988-89-ben kerül sor.
Ami pedig e telefon másodszori hibáját illeti, azt soron kívül megjavította a Bács-Kiskun Megyei Távközlési Üzem, mely a jövőben is így tesz, ha a doktor értesíti a posta hibabejelentő szolgálatát.