A Szegedi Postaigazgatóság és Magyarország távközlése
a sajtó szemével.
A kezdetektől ... napjainkig.
Történelmi érdekességek.
(1850-1994)
Petőfi Népe - pn_1987_04_07_45p.txt
A TELEFONFEJLESZTÉS ÚJABB ÁLLOMÁSA
Automata központot adtak át Jakabszálláson
Az utolsó bemérő vizsgálatokat végzik a megyei távközlési üzem szakemberei. Keresztesi Ferenc és Fitos Ferenc, s a központ életre kel.
A vadonatúj telefonfülke a jakabszállási főutcán messziről jelzi: valami megváltozott az itteniek életében. Tegnap a község bekapcsolódott a hazai és nemzetközi távhívásba.
- A megyei telefonfejlesztési program keretében készült automata központot Vojnár László, a Szegedi Postaigazgatóság igazgatóhelyettese adta át rendeltetésének. Ezentúl éjjel-nappal igénybe vehetik a település lakói is a korunk színvonalának megfelelő távbeszélő-szolgáltatást.
- Amint a községi tanács elnöke, Szabó Mihály elmondta, az önálló műszaki épület, ahol a korszerű központ helyet kapott, a jakabszállásiak összefogásának eredménye. Félmillió forint értékű az a társadalmi munka, amit az építés során végeztek. A helyi Népfront Szakszövetkezet pedig egymillióval járult hozzá a régvánt létesítményhez.
- A község a kecskeméti crossbar központon keresztül kapcsolódik az országos hálózatiba, így körzetszáma szintén 76-os, a helyi előfizetőik pedig új, ötjegyű telefonszámokat kapnak. Jelenleg még csak az eddigi 28 állomás hívható, de a posta ígérete szerint még az idén újabb 70 lakást bekapcsolnak a hálózatba. A már működő főutcai fülkékkel együtt négy nyilvános állomást is létesítenek a községben. A 200 vonalas központ később további előfizetőik bekapcsolását is lehetővé teszi, s konstrukciója olyan, hogy teljesítménye akár négyszeresére is bővíthető.
- A posta szakemberei a jakalbszállási telefonközpont életre keltése után. Bugac felé vették útjukat, hogy az ottani munkálatok állását ellenőrizzék. Néhány héten belül ugyanis Bugacon helyezik üzembe a megye következő községi telefonközpontját.
L. D.