Délmagyarország - dm_1991_08_26_3p.txt
Százmilliót kér a Délépítő Kft.
Gőzerővel épül a torony
"Kilenc hónap alatt egy gyermek is megszületik, és éppen ennyi idő kellett a telefonközpont engedélyezési eljárásához! " - mondt a Kálmán Miklós, a Magyar Távközlési Vállalat szegedi igazgatóságának fejlesztési igazgatóhelyettese. Az építési engedély kiadását követő héten ha késéssel is, de elindult az utóbbi évek igen fontos beruházása.
- Kibújt a földből a műszaki épület, már látszanak a földszint falai. Hatalmas földhegyek jelzik, hogy kiásták a torony alapjait is, toronydaruk forgolódnak, teherautók karavánja jár ki és be, nem kevés port verve a szomszédos lakóházak ablakaiba. Az építőanyagok intenzív szállítása nem tart már sokáig, hamarosan kezdődik viszont a másfél száz méternél is magasabb torony zsaluzása.
- Ez is megviseli majd a környékbeliek idegrendszerét, de - mondják a beruházók - minden építkezés hasonló kellemetlenséggel jár, türelemmel, megértéssel könnyebb elviselni a zajt és piszkot. A tornyot szeptember közepétől éjjel-nappal építik majd, így körülbelül ötven nap kell a fal fölhúzásához. Csúszózsaluzással dolgoznak, amit folyamatosan emelnek följebb. Hagyományos technológiával öt hónapig tartana ugyanez, a telet azonban nem várhatják meg.
- A féléves késés így is sokba kerül a távközlésieknek. A kivitelező Délépítő Kft. máris százmillió forintos kártérítési igénnyel lépett föl, s ezt a bér- és járulékos költségek növekedésével, nemkülönben az inflációval indokolják. A Szegedi Távközlési Igazgatóság vezetői tárgyalnak a Délépítő kárigényéről. Elsődleges cél: a kárt csökkenteni. Ezt úgy kívánják elérni, hogy a munkatempó fölgyorsításával csak az egyik részhatáridőt módosítják, a végső befejezés nem tolódhat későbbre. 1992. december 15-ére be kell fejezni az építést.
- Viszont már az is bizonyosnak látszik, hogy a központ jövőre még nem helyezhető üzembe, ez csak 1993. első félévében következik. Nem dőlt még el, hogy a Siemens, vagy az Ericsson jut-e szerződéshez, a világcégek versengeni fognak a szegedi megbízásért.
- A város több pontján megkezdődött már a központ építésével szorosan összefüggő hálózat telepítése. Ez összesen egymilliárd forintba kerül majd, eredményeképpen megszűnik Szegeden a hálózathiány, és 1993-ban semmi akadálya sem lesz az előfizetők tömeges bekapcsolásának.
- A beruházás végösszege négymilliárd forint körül lesz, ennek 95 százalékát saját forrásból fedezi a Matáv, a maradékra világbanki hitel érkezik.
NY.P.