A Szegedi Postaigazgatóság és Magyarország távközlése
a sajtó szemével.
A kezdetektől ... napjainkig.
Történelmi érdekességek.
(1850-1994)
Petőfi Népe - pn_1991_02_16_140p.txt
A világ játékos postásai között
Így lehetne röviden összefoglalni azt az ötletet, amellyel az elmúlt év elején a francia postamúzeum a világ összes szakgyűjteményét felkereste.
Itthon is sokan emlékezhetnek arra, hogy néhány évtizede még kapható volt a "Kis postás" elnevezésű társasjáték, illetve a kedvelt szakma valósághű, ám kicsinyített sok-sok kelléke, kezdve a táskától a bélyegzőn át az utalvány- és csekkféleségekig. (Csak nézzünk körbe ma: praktikus hiányát jelzi az egyszerű csomagfeladó lap kitöltésére fordított gyakori öt-tíz perc!) S a téma felnőtt gyűjtői, kedvelői mellett leginkább a gyerekek körében kedveltek mindenütt a játék témájú bélyegek. Sajnos, igazán ezekben sem dúskálhatunk, hisz a Rubik-kocka-forgató verseny (1982) előtt egyáltalán nem, azt követően pedig 1988-ban irányult ismét figyelem a régi gyermekjátékokra. Ezzel a sorozatcímmel is jelent meg a Kecskeméten akkor tartott SZOCFILEX-rendezvényre kiadott négy bélyeg. Tervezőjük a határainkon tul is népszerű Orosz István grafikusművész, aki bélyegterveinek mintáit a Szórakaténusz Játékmúzeum tárgyai közül válogatta.
Ezt tudva, a párizsi szervezők külön is felkérték az itteni muzeológusokat egy hazai anyag összeállítására. így a múzeumi gyűjtemény postai és hírközlés jellegű játékszerei mellett az említett bélyegsor eredeti tárgyai is útra keltek. Közöttük a Nagy Kristóf szobrászművész által rekonstruált, nagyméretű "Panten"-figura vidám huszáralakja, melynek végső ábrázatát Horóczi Margit festőművész készítette el. "A gyermekkor ablakai" címmel néhány napja megnyílott világkiállítás e rendhagyó anyagát Kalmár Agnes művészettörténész gondozta s adta közre az erről is szóló katalógusban.
K. V. J.