A Szegedi Postaigazgatóság és Magyarország távközlése
a sajtó szemével.
A kezdetektől ... napjainkig.
Történelmi érdekességek.
(1850-1994)
Petőfi Népe - pn_1991_04_15_112p.txt
SAJTÓPOSTA
Kötvénytulajdonosok - kiszolgáltatott helyzetben
- Öt éve már annak, hogy községünk több lakója - közöttük én is - telefonkötvényt vásárolt a postától. A 25 ezer-forintos vállalás révén már minden igénylő hozzajutott saját távbeszélő-állomáshoz. A pénz azonban továbbra is a cégnél, pontosabban most már a távközlési vállalatnál van, s ez számára igen nagy üzlet. Miért? Mert az összegek után mindössze évi 7 százalék kamatot fizet nekünk.
- Nagyon jól tudjuk, hogy hitelhez ma már 30 százalékos kamat alatt nemigen lehet hozzájutni. A kötvénymódszer is egyféle hitelkonstrukció, amely egy bizonyos célt szolgál, történetesen a környékbeli teléfonellátottság javítását. E szándék nemes, de az a véleményem, a távközlésnek is rá kellene döbbennie arra: volt már egy rendszerváltás a velünk kötött megállapodás óta, s az infláció mértéke is magasra csapott, szóval az a minimális kamat szinte szégyenletesnek tűnik számunkra.
- Azt sem értjük, hogy tőkénknek csaknem felét miért nem tudjuk visszavenni. Egy szó mint száz: kiszolgáltatott helyzetben érezzük magunkat.
Andrássy Gyula Páhi