A Szegedi Postaigazgatóság és Magyarország távközlése
a sajtó szemével.
A kezdetektől ... napjainkig.
Történelmi érdekességek.
(1850-1994)
Petőfi Népe - pn_1991_07_11_96p.txt
Telefonfülke a bácsszőlősi tanyavilágban
Nemsokára régi vágyuk valósulhat meg Bácsszőlős lakóinak,
hiszen megkezdődött a telefonhálózat bővítése. A kistelepülésen eddig két magánszemélynek és néhány közületnek, intézménynek volt csak telefonja. Most viszont önerős fejlesztéssel (lakásonként 40 ezer forint) 35 belterületi házba és négy tanyába kötik be a vonalat, s így a belterületen minden második család tud majd telefonálni. A tanyavilágban pedig egy nyilvános telefonfülkét állítanak fel, ami nemzetközi hívásra is alkalmas készülékkel lesz felszerelve.
A távközlési vállalat ígérete szerint Bácsszőlősön még ebben az évben bekötik a telefonokat. Az tény, hogy az elmúlt hét elején nagy lendülettel megkezdték a kábelek lefektetését és jó ütemben halad a munka.
(Juhász Jenő tudósítónktól)