A Szegedi Postaigazgatóság és Magyarország távközlése
a sajtó szemével.
A kezdetektől ... napjainkig.
Történelmi érdekességek.
(1850-1994)


Békés Megyi Népújság - bmn_1977_11_26_193p.txt

Tájékoztató a telefonszolgáltatás
fejlesztéséről

A Minisztertanács határozata értelmében január 1-én 100 százalékkal felemelik a közületi alközponti berendezések díját, a magánelőfizetők pedig beruházási hozzájárulást fizetnek az újonnan bekapcsolt telefonállomásért, a fővonalért 6 ezer forintot, az ikerállomásért 4 ezer forintot - jelentette be pénteki sajtótájékoztatóján Horn Dezső közlekedés- és postaügyi miniszterhelyettes, a posta vezérigazgatója.

- Az intézkedés a telefonellátottság színvonalának gyorsabb ütemű fejlesztését szolgálja. A kormány ugyanis előírta, hogy 1980-ig terven felül országosan 45 ezer telefonállomás főközponti kapacitást, s hozzá megfelelő hálózatot kell építeni. A többletkapacitás 1,3 milliárd forintos költségére nyújt fedezetet az intézkedés, amelynek alapján a lakosság hozzájárulása várhatóan 300 millió forint lesz, egymilliárd forint pedig az alközponti berendezések díjemeléséből származik.

- Építkezés nélkül, konténerbe szerelt központberendezések felhasználásával Békásmegyeren 3 ezer, Csepelen és Kőbányán 2000-2000, Pestszentlőrincen, a Bartók Béla-telepen, Budafokon, Pesthidegkúton, Rákoskeresztúron és Pesterzsébeten pedig 1000-1000 állomást létesítenek. Vidéken, ugyancsak konténerközpont felhasználásával, Győrött 3000, Szekszárdon, Baján és Ajkán 2000-2000, Kiskunhalason pedig 1000 állomáskapacitást teremtenek.

- A vezérigazgató hangsúlyozta, hogy a belépési díj - mint ismeretes - csak töredéke egy-egy telefonállomás tényleges, 36 ezer forintos költségének, s ez sem oldja meg rövid időn belül a jelenlegi nehéz telefonhelyzetet. Lehetővé teszi viszont azt, hogy olyan helyeken is megteremtsék a telefonfelszerelés lehetőségeit, ahol erre az eredeti tervek szerint nem lett volna mód. A posta V. ötéves tervében - az előző tervidőszakhoz képest - csaknem 50 százalékkal nagyobb összeget fordít a távbeszélő-szolgálat fejlesztésére, amelyet kiemelt feladatként kezel.
A cikk eredeti linkje...... 1.
Home
1976   <<   1977   >>   1978
Home
Delizsánsz.