A Szegedi Postaigazgatóság és Magyarország távközlése
a sajtó szemével.
A kezdetektől ... napjainkig.
Történelmi érdekességek.
(1850-1994)


Petőfi Népe - pn_1977_08_12_73p.txt

TÖBB MINT NÉGYSZÁZMILLIÓ FORINTÉRT

Új posta épül Kecskeméten


         


Az új postahivatal építése a harmadik ötéves terv óta húzódik Kecskeméten. Napról napra nő a telefonra várók száma, ám a központ nem bővíthető. Zsúfoltság jellemző az ügyfélszolgálati részre is. Egyszóval: nem halogatható tovább az építkezés. Ehhez pénzre, tervekre és berendezésre van szükség, s elmondhatjuk, hogy minden együtt van. A műszaki és postaforgalmi épület kivitelezési tervdokumentációját elkészítették. Érdemes sorra venni a tervek átadásának kitűzött határidejét. A helyi hálózat bővítésének írásba foglalt elképzelései - folyamatos szállítási határidővel - 1980. június 30-ig érkeznek meg az építőkhöz, a helyközi átalakítások tervei pedig 1978. szeptember 30-ig.

- Ami az építési határidőket illeti, az új posta lényegében a VI. ötéves tervidőszak elején veszi át elődje szerepét. A Villám István utcában - szanálások, bontások után - a terület megvan (képünkön), s próbarésalapozás kezdődött. Az építőknek a berendezések szerelésére kész állapotba 1979. július 1-re kell hozniuk a létesítményt, befejezniük pedig - s ez tulajdonképpen a lényeges határidő - 1980. november 30-ra kell. A helyi hálózat bővítése jövő áprilisban kezdődik, s 1981. október 30-ig tart. A helyközi vonalak kiépítése a tervek szerint mindössze néhány hónapot igényel: 1980. áprilisától júliusáig dolgoznak a szerelők. A BHG 1979. júliusára szállítja a központ berendezéseit, s a szerelés december végéig be is fejeződik. Fontos a precizitás: a műszerek beállítása meghatározott hőmérsékleten lehetséges csak, s ezért gondoskodni kell a helyiségek fűtéséről, még nyáron is.

- Mit jelent az új központ Kecskemét lakosainak? Elsősorban természetesen azt, hogy az igénylők egy része végre telefont kap. A jelenlegi 3364 állomás kapacitású központ helyett - amelynek egyes berendezéseit még 1949-ben telepítették - a ma és a holnap követelményeinek is megfelelő 7000 állomás bekapcsolására alkalmasat szerelnek fel. Tekintve azonban, hogy az ilyen beruházások nem egy-két évre szólnak, megvan a lehetősége a 28 ezer állomásra való kibővítésére. A crossbar rendszerű berendezés - az üzembe helyezés évében - a helyközi hálózaton keresztül 135 településsel teremt összeköttetést. A központban negyvenegy félautomata távhívót is átadnak. Ezek segítségével Kiskunfélegyháza, Kiskunhalas, Kiskőrös, Baja, Kalocsa, Kunszentmiklós, Lajosmizse, Tiszakécske és Kiskunmajsa távbeszélő-központjának kezelője közvetlenül hívhatja a távhívóhálózatba bekapcsolt összes előfizetőt.

- Az új kecskeméti postahivatalt - több mint négyszázmillió forintos beruházás - tizenegy vállalat építi-szereli. A jelenlegi postán 6133 négyzetméter alapterület szabadul fel, itt - a VI. ötéves terv második és harmadik esztendejében - kétszáz adagos melegítő konyhát alakítanak ki.

- Az új létesítményben helyet kap a távíróközpont és az új erősítőállomás berendezése is, de ezek külön beruházásként szerepelnek a tervekben. Az átadásig - amely reméljük egyezni fog a határidővel - 3300 telefont, 25 távbeszélő fülkét vásárolnak. Beszereznek egy, az előfizető-számlák havonkénti regisztrálására szolgáló fényképező-berendezést is.

- Az új telefonközpont üzembe állításával megváltoznak a hívószámok. Bár nem tartozik szorosan a tárgyhoz, megjegyezzük: reméljük, hogy időre elkészül s pontos lesz a telefonkönyv. Nem tartjuk ugyanis helyénvalónak a mostani helyzetet sem. Már tavaly arról adtunk hírt, hogy a jelenleg is használatos könyvben a kecskeméti számok több mint fele megváltozott, s ideje lenne új - akár ideiglenes - listát kiadni. A napokban azt közöltük: csak 1980 táján lesz nyomdai kapacitás erre. Úgy véljük, a jelenlegi könyvnél egy stencilezett füzet is jobb lenne - előállításához nem szükséges "nyomdai kapacitás" - csak lenne végre már.

B. J.
A cikk eredeti linkje...... 1.
Home
1976   <<   1977   >>   1978
Home
Delizsánsz.