A Szegedi Postaigazgatóság és Magyarország távközlése
a sajtó szemével.
A kezdetektől ... napjainkig.
Történelmi érdekességek.
(1850-1994)


Délmagyarország - dm_1977_01_13_1p.txt

A posta idei tervei, 2,6 milliárd forint a hírközlés és a postaszolgálat javítására

A hírközlési igények növekedése egyre nagyobb feladatok elé állítja a postát, amely egyelőre mennyiségben igyekszik kielégíteni a követelményeket, s emellett törekszik szolgáltatásai minőségének javítására is.

- A posta 1977. évi terve változatlanul a telefonszolgálat fejlesztését, a rádió- és a televízió-adóhálózat bővítését írja elő. A klasszikus postaszolgálatban a levélforgalom mérsékelt, 30 milliós növekedésével számolnak. Várhatóan 3 százalékkal emelkedik a csekk- és az utalványforgalom, a tavalyi szinten marad a csomag- és táviratforgalom.

- Állóeszközfejlesztésre állami és vállalati beruházásból megközelítően 2,6 milliárd forint áll a posta rendelkezésére. Az összeg több mint felét a helyi távbeszélő szolgálatra, 20 százalékát a postaszolgálatra költik. Budapesten 49 ezer állomással, vidéken mintegy 17 ezer állomással bővítik a telefonfőközpontok kapacitását. Vidéken ugyancsak a múlt évről húzódott át a szegedi 11 160 állomásos Crossbar-központ átadása. Ezenkívül a városban és környékén kisebb főközpontokban 2160 új állomást szerelnek fel és 4100 állomással bővítik Zalaegerszegen és Nagykanizsán a telefonközpont befogadóképességét. A helyközi telefonforgalom bővítésére, javítására Budapest-Győr kőzött 2700 csatornás átviteltechnikai berendezést helyeznek üzembe. Szekszárd-Hőgyész-Dombóvár, valamint Balassagyarmat-Salgótarján között koaxiális kábelt építenek. A nemzetközi forgalomban megteremtik a távhívó kapcsolatot Csehszlovákiával. A telefonszolgálát "ügye" az egyéni előfizetők névsorának idei megjelentetése is.

- A vezeték nélküli hírközlés legnagyobb eseménye a solti 2000 kilowattos középhullámú adó februári üzembe helyezése, amely az ország területének 80 százalékára terjeszti ki a Kossuth adó jó minőségű vételét. Ezen kívül 15 URH-adó telepítésével javítják a rádiózást, míg a televíziózás fehér foltjainak csökkentésére 12 átjátszó adót helyeznek üzembe. Győr-Kabhegy és Budapest-Győr között mikrohullámú összeköttetést teremtenek.

- A postaszolgálat feltételeinek javítására 43 postahivatal üzembe helyezését tervezik. Az előfizetői telex-hálózat mintegy 6000 állomásához újabb 400-at kapcsolnak be.

- Több mint félmilliárd forintot fordít a posta a szakszervezettel egyeztetett szociál politikai tervének végrehajtására. Az összegből 230 millió forintot fordítanak munkavédelemre, 300 millió forintot a dolgozók szociális ellátásának javítására. 40 millió forintot pedig a lakásépitkezés támogatására.

(MTI)
A cikk eredeti linkje...... 1.
Home
1976   <<   1977   >>   1978
Home
Delizsánsz.