A Szegedi Postaigazgatóság és Magyarország távközlése
a sajtó szemével.
A kezdetektől ... napjainkig.
Történelmi érdekességek.
(1850-1994)


Békés Megyi Népújság - bmn_1984_08_19_157p.txt

Harmincegyezer új telefon

- A posta az eddigi tapasztalatok szerint jól halad a távbeszélő-hálózat bővítésének idei munkálataival: az év végére a terveknek megfelelően összesen mintegy 31 600 új állomást kapcsolnak be a telefonhálózatba. Ebből 27 300 lakásállomás lesz, négyezret a közületeknél helyeznek üzembe, a többi nyilvános telefon.

- Több nagy munkával a közelmúltban készültek el a posta szakemberei. Néhány új központban rövid időn belül megkezdődik a próbaüzemelés. Szilvásváradon ebben a hónapban adták át a korszerű automata központot, amely az elavult, kis kapacitású kézi kezelésű berendezést váltotta fel. Gödöllőn ezen a héten helyezték üzembe a kétezer állomásos új konténerközpontot, ami egyben lehetővé teszi azt is, hogy a város bekapcsolódjék a belföldi távhívásba. Az új központot csak átmeneti, tovább már nem halogatható megoldásként létesítették; addig lesz szolgálatban, amíg fel nem épül - a hetedik ötéves tervidőszakban - Gödöllő korszerű postaépülete, ahová végleges berendezéseket telepítenek. A közeljövőben készülnek el a nyíregyházi telefonközpont bővítésével: körülbelül ötezer új állomás bekapcsolására nyílik lehetőség. Nyíregyházán ezzel nemcsak a telefon-előfizetők köre bővül, hanem számottevően javul a távbeszélő-szolgáltatások minősége is. Tatán, Oroszlányban, Dunakeszin, Kecskeméten, illetve ezeknek a városoknak a környékén szintén kedvezőbb lesz a telefonellátás: automatikus központokat állítanak üzembe, melyekbe a korábbinál jóval több távbeszélő-állomást tudnak majd bekapcsolni.

- A fővárosban az idén csak kisebb fejlesztésekre kerül sor. Néhány konténerközpontot adnak át, s növelik több régebbi berendezés teljesítményét. Elsősorban a lakótelepek telefonellátását igyekeznek javítani. Csepelen, Lőrincen, s a Vizafogólakótelepen 1000-1000 állomásos konténerközpontokat állítanak fel az év végéig.

- Jövőre az ideinél többet, összesen mintegy 41 ezer új állomást létesítenek. Vidéken elsősorban Debrecenben, Sátoraljaújhelyen, továbbá a Balaton környékén fejeződnek be jelentősebb fejlesztések. Siófoktól Balatonszentgyörgyig például hétezerrel bővítik az állomások számát, az északi parton pedig új, korszerű központok váltják fel az elavult berendezéseket.

- Az idén és jövőre együttvéve csaknem 73 ezerrel nő a telefon-előfizetők száma, ám ez még mindig messze elmarad a növekvő igényektől. Jelenleg ugyanis több mint 400 ezer várakozó van, s ez a szám a posta erőfeszítései ellenére évről évre nő.
A cikk eredeti linkje...... 1.
Home
1983   <<   1984   >>   1985
Home
Delizsánsz.