A Szegedi Postaigazgatóság és Magyarország távközlése
a sajtó szemével.
A kezdetektől ... napjainkig.
Történelmi érdekességek.
(1850-1994)


Délmagyarország - dm_1984_06_03_4p.txt

Korszerűsítik a telefonhálózatot

A Magyar Posta folyamatosan javítja a jelentős idegenforgalmi körzetek és az üdülőterületek távközlési szolgáltatásait. A két évvel ezelőtt kezdett fejlesztési programnak már érződik a hatása a Balaton partján; amíg 1981-ben még egyáltalán nem volt a parton nemzetközi távhívásra alkalmas nyilvános távbeszélő-készülék, s 1982-ben is csak három, addig ma már 68 ilyen telefon áll a hazai és a külföldi vendégek rendelkezésére. Az idén további 12 távhívókészüléket szerelnek fel. Ezek mellett 68 belföldi távhívásra alkalmas nyilvános telefon és 36, úgynevezett segélykérő állomás is segíti az összeköttetések megteremtését.

Ám, a Balatonnál mindez nem elégíti ki a nyári távbeszélő-igényeket, hiszen a főszezonban az állandó lakosok és a vendégek együttes száma eléri a 600 ezret. A fejlesztés következő, lépcsőjeként a telefonközpontokat automatizálják, bővítik, s új, korszerű crossbar központokat létesítenek. Jelenleg, a déli parton Balatonföldvárig, az északi parton pedig Badacsonyig épült ki az automata helyi központok hálózata, ám ezek egy része már elavult, nem biztosítja a gyors, megbízható összeköttetést, s távhívásra sem alkalmas. Hamarosan számottevően javul a helyzet. Még az idén befejezik a siófoki telefonközpont bővítését; 2000-ről 4000-re nő a bekapcsolható előfizetők száma. Ugyancsak ebben az évben lesz kész a tabi új automat a központ, itt ezer állomás bekapcsolására lesz mód. Zánkán 600 állomásos automata központot adnak át. A révfülöpi és a badacsonytördemici régi, elavult helyett szintén új, korszerű központot adnak át az idén. Jó néhány központ automatizálás a jövőr e fejeződik be. S ezután, egyebek között Boglárlellén, Fonyódon, Balatonfüreden és Balatonalmádiban javulnak majd észrevehetően a telefonálás feltételei.

Ezekkel a fejlesztésekkel, automatizálásokkal a jelenlegi 9000-ről mintegy 20 ezerre növelhető a helybeli előfizetők száma, s megszűnik a bosszantó várakozás a vonalra.



-----------------------------------------------------------



Zsolt és társai bűnügyi jelentés

A Szegedi Postaigazgatóság és a lakosok feljelentése alapján kezdett nyomozást ismeretlen tettesek ellen a rendőrség 1984. januárjában. Amerre a társaság elhaladt, feltört autók, kifosztott telefonfülkék maradtak utánuk. Aztán eltelt néhány nap és "begyűjtötték a tarjáni fiúkat". A bírósági tárgyalás előtt beszélgettem a főszereplőkkel. Valamennyien "ma született bárányok" voltak. Eszükbe sem jutott, hogy a telefonokkal életeket lehet menteni. A környék lakói, - ahol esténként, éjszakánként randalíroztak - most egy darabig megnyugodhatnak. A többségében fiatalkorú társaságot "kivonták a forgalomból".

Zsoltnak nem lehettek anyagi gondjai, hiszen édesanyjának divatárukereskedése van. Amikor beszélgettünk, azzal próbálja elterelni a figyelmem, hogy nem is tudja, hogyan került bele az egész buliba. Mindent megígér. Azt is, hogy szakít ezzel a társasággal, aztán meg tanulni és dolgozni szeretne, ha letöltötte a büntetését. Még akkor nem tudtuk, hogy a göndörhajú srác első rendű vádlottá lép elő.

D. Zsolt 1983. októberében, mint szűcs szakmunkás-tanuló, gyakorlati idejét rokonánál töltötte. Azt a megbízást kapta az egyik nap, hogy a raktárban tárolt szőrméket tisztítsa meg. D. Zsolt összetalálkozott apjával, aki megemlített e fiának, hogy a következő vasárnapon használt cikkeket fog árulni a dorozsmai vásáron. Zsolt azonnal "átlátta a helyzetet" és kérdezte édesapjától, hogy szőrmecikkeket tud-e értékesíteni? A megbeszélés után Zsolt a raktárból 23 női, 8 férfi szőrmesapkát, 4 műszőrmegallért és egy lengyel kékrókabőrt lopott el 12 350 forint értékben. Az édesapa két női műszőrmesapkát adott el, amikor a rendőrök a vásárban tettenérték. A Szeged városi bíróság az apát felbújtói minőségben elkövetett lopás bűntette, valamint, kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt 8 hónapi szabadságvesztésre ítélte, melynek végrehajtását 2 évi próbaidőre felfüggesztette.

Zsolt és barátai 1983. október 8-án Hódmezővásárhelyre indultak motorral. A cross-pálya mellett "találtak" egy 250-es MZ-t. Először a visszapillantó tükröket csavarták le a motorról, aztán úgy határoztak, hogy az MZ-t is magukkal viszik. Szabó Imre egy darabig használta a motorkerékpárt, majd Zsolt édesanyjának garázsában helyezte el.

December 2-án Zsolt P. József, és G. György a Kék Csillagban találkozott öszsze. Elhatározták, hogy telefonperselyeket és gépkocsikat törnek fel, hogy pénzt szerezzenek. Néhány nap múlva Maksa Lajossal bővült a társaság. Ettől kezdve Maksa végezte a "szerelést". Szétverték a tarjáni víztorony téri iker telefonfülkét, az 519-es épület közelében levő nyilvános telefonfülke perselyét, majd a Felsővárosi Vendéglő melletti telefonkészülék következett. Nem gyűlt össze elegendő pénz, ezért a Szilléri sugárúti iker-telefonállomást is feltörték. Maksa magán akciókat is kezdeményezett. Kiskundorozsmán előbb telefonperselyt tört fel, majd Szegeden öt személygépkocsit.

Szabó Imre, Maksa Lajos és fiatal korú társainak ügyét a közelmúltban tárgyalta a Szeged városi Bíróság dr. Salamon Erzsébet tanácsa. D. Zsoltot lopásokért 1 évi szabadságvesztésre ítélte, mely büntetést a fiatal korúak fogházában kell letöltenie. Szabó Imrét 7 hónapi szabadságvesztésre itélte a bíróság, melynek végrehajtását 2 évi próbaidőre felfüggesztették. Maksa Lajost 8 hónapi szabadság vesztésre ítélték. P. Józsefet 8 hónapi 10 százalékos bércsökkentés melletti javító-nevelő munkára, C. Györgyöt pedig 6 hónapi 10 százalékos bércsökkentés mellett végzendő javító-nevelő munkára ítélte a bíróság.

Bagaméry László
A cikk eredeti linkje...... 1.
Home
1983   <<   1984   >>   1985
Home
Delizsánsz.