A Szegedi Postaigazgatóság és Magyarország távközlése
a sajtó szemével.
A kezdetektől ... napjainkig.
Történelmi érdekességek.
(1850-1994)


Délmagyarország - dm_1974_01_24_3p.txt

Telefonhelyzet, fejlesztés

Postai tájékoztató

- A lágymányosi telefonközpont területén január 25-én megindul a kimenő távhívás, s ezzel egyidőben a beszélgetések időtartamának számlálása, ennek megfelelő díjazása - jelentette be szerdai sajtótájékoztatóján Horn Dezső közlekedés- és postaügyi miniszterhelyettes, a Posta vezérigazgatója.

- Péntektől tehát a Lágymányos központba kapcsolt előfizetők nemcsak a főváros, hanem a távhívó hálózathoz csatlakozó 112 vidéki helység telefonelőfizetőit is közvetlenül hívhatják. Ugyanakkor viszont a magánelőfizetői és a közületi állomásokról kezdeményezett beszélgetések után 7-18 óra között, 3 percenként, 18 óra és reggel 7 óra között pedig 6 percenként számítanak fel egy forintot. Az érmével, vagy a forintossal működő nyilvános telefonállomásokról - egy-egy érme bedobásával - ugyancsak 3 percig lehet beszélni.

- A vezérigazgató bejelentette azt is, hogy 1975 végéig vidéken Nyíregyházát és Szegedet, a fővárosban pedig az előfizetők mintegy 90 százalékát kapcsolják be a belföldi távhívó hálózatba és bevezetik számukra az időszámlálást is.

- A sajtótájékoztatón egyébként szóba került az országos, ezen belül külön a fővárosi távbeszélő helyzet és a telefonhálózat fejlesztése. A tervidőszak hátralevő két évében mintegy 46 500 állomással növelik a budapesti telefonközpontok, befogadóképességét.

(MTI)
A cikk eredeti linkje...... 1.
Home
1973   <<   1974   >>   1975
Home
Delizsánsz.