A Szegedi Postaigazgatóság és Magyarország távközlése
a sajtó szemével.
A kezdetektől ... napjainkig.
Történelmi érdekességek.
(1850-1994)


Délmagyarország - dm_1974_06_26_1p.txt

Két év múlva: Öröm lesz telefonálni

Látogatás a szegedi új telefonközpont építésénél

Az ugrásszerű fejlődés, a rohamos iparosítás gyakran nyomasztó gondokat is okoz. Olyanokat például, mint a telefonínség. Szegeden ez már olyan méreteket öltött, hogy köznapokon reggeltől késő délutánig csak nagy-nagy türelemmel lehet vonalat kapni, ami nemcsak az ügyek elintézését késlelteti, hanem szaggatja az emberek idegeit is. Erről diskuráltunk tegnap a Szegedi Postaigazgatóságon. Rózsa István, az igazgatóság vezetője elmondotta: a telefonigénylések teljesen jogosak, de amíg az új Crossbarközpont szolgálatba nem lép, addig alaposan mérlegelni kell, hogy kiket részesítsenek előnyben. A lehetőség ugyanis majdnem egyenlő a nullával, hiszen a távbeszélő-központok terhelése körülbelül 145-150 százalékos. A közel 20 ezer lakosú Tarján mellékközpontjában jelenleg csupán négy bekapcsolási lehetőség van, ami egymagában is jól érzékelteti, mennyire tarthatatlan már a helyzet. Sóhajtás a válasz arra a kérdésre, hogy mikor lehet Szegeden és környékén gyorsan, jól hallhatóan telefonálni. Rövid helyszíni szemlével bizonyították, hogy elég szépen halad az új központ építése. Máris látható, illetve elképzelhető, hogy az épületkomplexum szép dísze lesz a Lenin körút-Kossuth Lajos sugárút saroknak. S a DÉLÉP becsületére legyen mondva, egyelőre tartja a határidőt. Elsősorban neki köszönhető, hogy a Beloiannisz Híradástechnikai Gyár július 1-én megkezdheti a technológiai szerelést, és másfél esztendeig folyamatosan tud dolgozni. A közel félmilliárd forintba kerülő beruházásnak a szerződés szerint 1975. december 31-ig kell elkészülnie, tehát - ha minden jól megy - 1976-ban a ma működő, elavult 5 ezres főközpont helyébe belép a 11 ezer állomást működtető új automata központ, s akkor ki-ki kedvére telefonálhat a városban. Az épületet - előreláthatóan - úgy tervezték, hogy később további 12 ezer, azaz végeredményben 23 ezer állomás legyen rákapcsolható.

- Amikor minden rendben lesz, először nyilvánvalóan az üzemek, intézmények föltorlódott igényeit elégítik ki, utánuk következnek a magánelőfizetők. Félreértések eloszlatása végett: eleinte minden kérelmet teljesíteni lehet, csak később, a további fejlődés következtében jelentkezhetnek majd újabb problémák. A 11 ezres főközpont átadásával egy időben ugyanis pluszként Tarján is kap egy 940 állomásos, úgynevezett konténer mellékközpontot, Dorozsma és Algyö pedig egy-egy 500 állomásos stabil (tehát épületben elhelyezett) mellékközpontot. Ezeket mind Szeged központba kapcsolják be, és egységes tarifával működtetik. Két év múlva ezek szerint mintegy 13 ezer telefonállomás fölszerelésére nyílik lehetőség. S ha ehhez hozzávesszük, hogy a Crossbar a beszélgetések perceit is számlálja, vagyis hárompercenként egy forinttal növeli a díj összegét, a magánbeszélgetéseknél némi remény van időmegtakarításra, s végeredményben az egész telefonhálózat zavartalan működésére.

- De ez még nem minden. A szegedi Crossbar üzembe állítása kedvező hatással lesz szinte az egész dél-magyarországi hírközlésre, amennyiben az igazgatóság területének jelentősebb helységei is félautomata vonalhoz jutnak, illetve ezzel kapcsolódnak az országos távhívóhálózatba. A gyakorlatban: ha például egy makói előfizető bejelenti a makói telefonközpontnak, hogy szolnoki rokonaival szeretne beszélni, a központ azonnal hívhatja a kért számot. Továbbá: Kistelek 400, Mórahalom 300, Deszk és Röszke pedig egy-egy 60 telefonállomásos központot kap két év múlva, amelyek szintén lehetővé teszik e községek csatlakozását az országos távhívóhálózathoz.

- És vajon Szegedről hogyan lehet majd telefonálni a hasonló Crossbar-központtal fölszerelt városokba? Az igazgató szobájában már működik egy kísérleti szerkezet, amely rögtön bemulatta, mit tud, illetve hogy milyen könnyű dolguk lesz majd az előfizetőknek. Föl kell emelni a kagylót, majd a 06-os szám tárcsázása után bejövő búgó hang után folyamatosan lehet hívni a vidéki körzetek irányszámát és annak telefonszámát, akivel beszélni akarnak. Rendkívül egyszerű, gyors és praktikus. És ha ehhez hozzávesszük, hogy Szegeden új erősítő berendezést is fölszerelnek, amelynek révén nemcsak Tokióból lesz majd érthető a telefonhang, hanem Dorozsmáról is, akkor csak azt tehetjük hozzá a magunk részéről: érjük meg erőben, egészségben.

F. N. L


         





A cikk eredeti linkje...... 1.
Home
1973   <<   1974   >>   1975
Home
Delizsánsz.