Délmagyarország - dm_1993_02_26_6.txt
Előkészítési hibák
Túlérzékeny központ?
Átkapcsolás zökkenőkkel
- A makkosházi körúti új telefonközpont üzembe helyezése nem ment egészen simán. A decemberi átadási ünnepségen elhangzott ígéretekből már az első napokban sem sikerült minden teljesíteni, és a működés második hónapja után is érezhetők különféle zavarok. Engedi Antalt, a Szegedi Távközlési Igazgatóság üzemviteli igazgatóhelyettesét az eddigi tapasztalatokról kérdeztük.
- Megítélése szerint hogyan sikerült az új központ indulása?
- Sajnos, a régi előfizetők vonalainak átterhelése, valamint az újak üzembe helyezése nem ment zökkenők nélkül. Fölborította a tervezett menetrendet, hogy egy külső kivitelezőnk nem készült el a rábízott hálózatépítéssel. így aztán az ígért néhány napos átkapcsolás több hétig is lehúzódott.
- Az új telefonközpont bevállalta a hozzá fűzött reményeket?
- A Siemens-technikával nem volt baj. Tapasztaltuk viszont, hogy az új berendezés jóval érzékenyebb, mint a régi volt. Ha nem megfelelő a vonalminőség, vagy szigetelési hibát érzékel, akkor automatikusan kikapcsolódnak bizonyos mechanizmusok, s ez akadályozza a hívásokat.
- Mit tudnak tenni a hibák elhárítása érdekéhen?
- Már kezdettől vizsgálóberendezés figyeli a rendszert, folyamatosan keressük a hibaforrásokat, és elvégezzük a szükséges javításokat is. Tudjuk, hogy még mindig jelentkeznek vonaltévesztések, aminek következtében nem a hívott készülék csöng. Ennek viszont többnyire éppen a telefonkészülék az oka - ha ilyet találunk, új készülékre cseréljük.
- Gyakran kiabálni kell, hogy a felek megértsék egymást, ezen felül még recsegés is zavarja a beszélgetést. Ennek mi az oka?
- Bizonyos készülékcsaládok, vagy alközpont-típusok nincsenek kellő összhangban a központtal. Már dolgozunk a megoldáson: az alközpont átigazításával, vagy az új TPV központ nagyobb áramerősségre kapcsolásával segíthetünk ezen a bajon.
- Többen kifogásolták, hogy a Matáv a szerződésben foglaltakon felül még ráfizetést kér az új előfizetőktől. Miért?
- Inkább kertvárosi, családi házas beépítésű területen fordult elő, hogy az előzetes kalkulációt meghaladó költségek merültek föl. Mi részletesen megállapított, minden munafázist külön kezelő elszámolással dolgozunk, így előfizetőink előtt is igazolni tudjuk a költségek valós voltát. Mindemellett igyekszünk minden vitás kérdést megegyezés útján rendezni.
- Az is sokakat bosszant, hogy évek óta várakoznak telefonra, most mégis azokhoz kötik be a vonalat, akik esetleg csak néhány hónapja adták be az igénylésüket. Arról nem is beszélve, hogy "levegőben lóg" a bekötési díj emelése...
- Az új előfizetők bekapcsolása technikai okokból területi elv szerint történik, ezért csakugyan előfordul, hogy a város más részein lakók hátrányosabb helyzetbe kerülnek. De gyors ütemben folytatjuk a további bekapcsolásokat is, amelyeknek előföltétele az idő- és munkaigényes hálózatépítés. A bekapcsolási dfj emelkedésétől viszont egyelőre nem kell félni: a fejlesztési hozzájárulás összegének meghatározása a kormány hatásköre, s tudomásom szerint ezt pillanatnyilag nem tartják napirenden.
Nyilas Péter