Petőfi Népe - pn_1993_12_01_7p.txt
Újabb levél a Matávról
Valami nincs rendben a Matáv háza táján.
Több olyan olvasói levelet is közöltünk az elmúlt hetekben, amelyekben azt panaszolják az érintettek, hogy irreálisan magas telefonszámlát küldenek a címükre és hiába minden kérés, reklamáció, tiltakozás, a pénzt be kell fizetni. Talán ha egyedi esetekről lenne szó, még hinni lehetne a hivatalnak, de több jelzés után már kétségei támadnak az embernek. Ezt a kétséget csak erősíti, hogy ezekre a jelzésekre eddig nem reagált a cég.
- Én és a családom ajándékot kaptunk a Matávtól. 1993. június 26 és július 7. közötti időre 11 081 forint előfizetési díjat, augusztus 1. és 25. között pedig 11 421 forintot fizettetett velünk a Matáv. Kéréssel fordultunk a bajai ügyfélszolgálati irodához, majd Kecskemétre, végül Szegedre, ahonnan olyan tájékoztatást kaptunk, hogy az ismételt felülvizsgálat során hibát nem állapítottak meg, a számla jóváírására nincs lehetőség. A díj megfizetéséért tehát a berendezés használója a felelős. Kértem a hibás számláló kicserélését, amit a mai napig nem tettek meg.
- Mi, előfizetők teljesen ki vagyunk szolgáltatva a Matáv döntéseinek, ugyanis azzal fenyegetőznek, ha nem fizetem be az általuk kirótt összeget, elveszik a vonalat. Teljes bizonytalanságban és rettegésben élünk a következő számla kiküldéséig.
- Három éve van telefonunk, és átlagban 1500-1600 forintot fizettünk mindig. Két kiskorú gyermekünk van, én 50 százalékos csökkent munkaképességű vagyok, 6400 forint a nyugdíjam, a férjem családi pótlékkal együtt 17 000 forintot keres. Jóval a létminimum alatt élünk négyen.
- Semmi biztosítékunk nincs arra, hogy ezek a magas összegű számlák nem ismétlődnek meg. És miből fizetjük ki mindezeket? Itt, Bácsalmáson egyébként nagyon sok előfizető kap ilyen hihetetlen számlát. Mi még soha nem telefonáltunk külföldre, távhívásunk is 3-4 szokott lenni.
Maradok hű olvasójuk:
Andrási Albertné, Bácsalmás, Táncsics utca 5/A
-----------------------------------------------------------
Nincs a környéken telefon
Bizodalmunk már csak magukban van, mivel egyszer már segítettek rajtunk, amikor a postaládákat közelebb hozták. Most megint volna egy kérésünk, mivelhogy itt a környéken nincs telefon és általában idős emberek laknak itt, Alsószéktóban, a Helvéciái úton kifelé a bal oldalon, vagyis a Kanyar büfé körül.
Nagyon szépen megkérnénk az illetékeseket, hogy legalább a postaládák mellé tegyenek egy nyilvános telefonfülkét. Ahogy mondtam is, sok idős ember lakik erre és gyakran orvosért vagy mentőért kellene telefonálni. Ha lenne itt egy készülék, nem kellene kilométereket gyalogolni. A városban olyan sűrűn vannak a telefonok, nekünk meg itt a város szélén sehol, még háznál sincs, mivel a házak is messze vannak egymástól. Miránk, öregekre senki sem gondol? Pedig mi is tettünk az ország asztalára valamikor annyit, mint a mostani fiatalok és ők mindent kiharcolnak maguknak, mi, öregek pedig még azt se érdemeljük meg, hogy a közelünkben egy nyilvános telefonfülke legyen, amivel sokszor talán életet menthetnénk meg.
Itt sokszor az utak is járhatatlanok, de addig még az ember valahogy elbotorkál, ha baj van, akár éjjel is. Nem tudom, hogy a tanyai embert miért semmizik ki? Fel tudná hívni valamelyik családtagját vagy gyermekét. Mert a mostani fiatalolóiak már van autójuk, de nekünk ilyen a környéken sincsen. Ezért kellene egy nyilvános telefonfülke.
Azzal a reménnyel fejezem be, hogy talán valaki segíteni fog, mivel ez nem lehet olyan nagy összeg és nem egy emberről van szó. Előre is megköszönjük az erre lakók nevében a fáradtságot, ha valaki megpróbál rajtunk, Alsószéktó hatvan éven felüli polgárain segíteni.
Tisztelettel: Horváth István (és még sokan)