Petőfi Népe - pn_1993_04_28_283p.txt
Kiszolgáltatva a szolgáltatónak
Válaszra ingerelt a Petőfi Népe április 19-ei számában megjelent - a Matáv megyei üzemigazgatójával készített - Izsáki telefonszámlák című interjú.
- A Matáv Rt. üzemvezetője ugyanis egy "elegáns mozdulattal" ránk, fogyasztókra hárította a korszerűtlen berendezések miatti felelősséget. Gyenes úr szerint ugyanis az esetenként irreálisan magas telefonszámláknak egyedül mi vagyunk az okozói, azzal, hogy órákig fecsegünk, nem érzékelve "reálisan az idő múlását".
- Fentiek szerint az a távbeszélő-tulajdonos sem figyelt az idő múlására, aki csaknem egy hónapig kórházban feküdt, s a lakása zárva volt, mint a televízió Ablak című műsorában láthattuk, hallhattuk? Sorolhatnám a példákat, de a Matáv szerint mindez nem bizonyítható.
- Kiszolgáltatott helyzetben vagyunk a szolgáltató monopolhelyzete miatt. Nem érdeke a Matávnák olyan korszerű rendszer kiépítése, amely kizárná a
vonallopásokat, a téves számlázásokat, hiszen neki a jelenlegi helyzet profitot jelent.
- Felháborító viszont, hogy a saját költségen kért számláló kialakítását is elutasítja - technikai felszereltségére hivatkozva - a szolgáltató, és még ennél is felháborítóbb, hogy a KÖHÉM is a strucchoz hasonlóan viselkedik ebben az egyre többünket érintő témában.
- Úgy tűnik, utópia részünkről, hogy csak azért fizessünk, amit elfogyasztunk, mert egyre több a szolgáltató vámszedő. Gyenes Géza úrnak és a KÖHÉM-nek a kétezer - országosan pedig úgy vélem, több tízezer - reklamáció kevés.
- Mit tehetünk? Talán várnunk kell, amíg valamelyik rt., bt., kft., vagy Isten tudja, milyen vegyes vállalat eljuttatja hozzánk is a csúcstechnikát?
Nagy Ferencné Izsák,
Gödör u. 8.