A Szegedi Postaigazgatóság és Magyarország távközlése
a sajtó szemével.
A kezdetektől ... napjainkig.
Történelmi érdekességek.
(1850-1994)
Halasi Tükör - ht_1993_11_17_3p.txt
Célközelben a telefonellátás?
Kiskunhalas város - összefogva Bajával, Kalocsával és Kiskőrössel
- olyan közös társaságot hoz létre, amelynek célja, a lehető legrövidebb időn belül tető alá hozni egy, a közeljövőben megvalósítandó telefonfejlesztés lehetőségét. Ennek érdekében a közös társaság pénzügyi befektetőt keres, hogy a minisztérium által kiírt koncesszióra pályázatot nyújtson be.
A régió által közösen létrehozott társaság tervei szerint a települések (így például Halas) "beszállási költsége" 200 forint lakosonként, s ezt az összeget a városi költségvetés biztosítja majd, közel 6 millió forinttal.
Amikor a képviselő-testület tárgyalt a döntésről, Béla Gyula pénzügyi osztályvezető aggályait fejezte ki abból a szempontból, hogy elképzelhető, hitelből kell fedezni a kiadást, hiszen köztudott, hogy a költségvetés hiánnyal küzd. Egyes képviselők ezen túl azt firtatták: vajon megalapozott- e az a javaslat, amely a Tóth Zoltán által előterjesztett anyag szerint - Németh B. Lászlót jelöli ki a közös társaság ügyvezetői posztjára. MDF-es városatyák szerint az esetleges politikai szempontok helyett célszerűbb megfontolni a szakmai alkalmasságot. A polgármester szerint a többi városban sincs más jelölt így a tapasztalatokkal rendelkező Németh B. alkalmas a feladat ellátására.
Az önkormányzat tehát létrehozza az említett társaságot (kft-t) a telefonellátásra vonatkozó koncessziós jog elnyerésére. Ez a lehetőség - mint a testületi ülésen elhangzott - jobb esélyeket nyújthat, mint a korábbi a MATÁV ígéretei.
-kz-