Petőfi Népe - pn_1993_03_23_230p.txt
NAPI 164 EZER KAPCSOLÁS
Ahol a hívókártya beszélni kezd ...
Azt a helyet, ahol Magyarország és a világ telefonvonalai találkoznak, Helyközi Távbeszélő Igazgatóságnak hívják. Budapesten, a Horváth Mihály téren található. Zsámboki Gábort, a marketingosztály vezetőjét arra kértük, mutassa be a nemzetközi hívások továbbításával foglalkozó rendszert, és beszéljen a telefonhasználókat érintő legújabb szolgáltatásokról is.
- Mi mindennel foglalkoznak ebben az épületben?
- Ha a könnyebb áttekinthetőség kedvéért egy kicsit egyszerűsítünk, akkor azt mondhatom, hogy működésünk a nemzetközi és a gerinchálózati szolgáltatásokra terjed ki. A gerinchálózat fogalma a nemzetközi főirányokat, valamint a magyarországi 56 góckörzetet összekötő, erősítő- és mikrohullámú állomásokat is magába foglaló, vezetékes és vezeték nélküli hálózatot jelenti.
- Ezen belül működik a nemzetközi kapcsolóközpont. Itt mi történik?
- Ez Magyarország egyetlen központja, ahol a nemzetközi kezelt forgalom kicserélődik, itt futnak át a kezelői közreműködést igénylő hívások. Így a hívókártyás, a postai meghívásos, valamint a hívott fél költségére történő, úgynevezett "R"- beszélgetések is.
- Mekkora forgalmat bonyolítanak le?
- A nemzetközi és a budapesti belföldi távhívóközpont együttesen több, mint 60 millió telefonkapcsolatot teremt évente. Ez napi 164 ezer kapcsolást jelent.
- De a digitális technika nem pótolhatja teljesen a kézi kapcsolást ...
- Így van, másik fontos szolgáltatási területünk a Budapestről és a budai góckörzetből kiinduló nemzetközi kezelt forgalom lebonyolítása. Ezen felül jelentős a nemzetközi bejövő és átmenő, kézi kapcsolású hívások továbbítása is, amely egyre növekvő tendenciát mutat.
- Mi ennek az oka?
- A Hungary Direct szolgáltatás iránt folyamatosan növekszik az igény. Különösen most, hogy külföldről már hívókártyával is lehet hazatelefonálni, még fokozottabb az érdeklődés. Jelenleg 23 országból lehet készpénz, egészen pontosan: valuta fölhasználása nélkül Magyarországra telefonálni, a hívókártyán olvasható azonosító számsor bemondása után. Csak egyetlen adat: 1992-ben a nemzetközi bejövő hívásoknak mintegy 30 százaléka Hungary Direct, illetve hívókártyás beszélgetés volt.