Délmagyarország - dm_1993_10_21_307p.txt
Most: Belváros, Újszeged, Szőreg
Ki, mikor kap telefont?
Az új telefonközpont lassan már egy éve működik, s a Szegedi Távközlési Igazgatóságtól kapott tájékoztatás szerint folyamatosan dolgoznak az új állomások bekötésén. Engedi Antal igazgatóhelyettest arról kérdeztük, milyen sorrendben elégítik ki az egyes városrészek igényeit.
Megtudtuk, hogy az idei tennivalók között a hálózatépítés szerepelt első helyen. A digitális telefonközpont teljesítőképessége még sokáig megfelelő marad, az egyes központokhoz csatlakozó hálózat fejlesztésével viszont csak lépésenként haladhatnak.
A Nagykörúton belüli terület hálózati rendszere már kiépült, s a nyolc részre osztott. Belvárosban szinte mindenki megkapta a telefonját, aki igénylését tavaly december 31-ig beadta. Hamarosan megkezdik az 1993. augusztus végéig benyújtott kérlemek teljesítését is, tehát a korábbi sok éves (néha évtizedes!) várakozási idő néhány hónapra zsugorodott.
Újszeged alaphálózata ugyancsak elkészült, s már ott is folyik az 1993. augusztus 31-i határidővel beérkezett igények teljesítése. Ugyanez érvényes a Rókusi körúti digitális telefonközpont körüli területre is.
Szőreg hasonlóképpen "kedvezményezett" - de vajon mire számíthatnak a város más területein lakók?
Engedi Antal nem titkolta, hogy az említett körzeteken kívül nem tudtak hálózatbővítésbe fogni. Az ok - természetesen - a pénz... De már keresik a megoldást: a Világbank éppen ezekben a napokban dönt arról a hitelkérelemről, amelynek teljesítése esetén nem lenne akadálya a további nagyarányú fejlesztéseknek. Ha megjön a pénz, akkor a tervek szerint 1994. első felében be is fejeznék a hálózatbővítést.
E munkával egy időben készítik elő a távbeszélőállomások bekapcsolását is. Szeged egész területe, Gyálarét, Szentmihály, Tápé, és Kiskundorozsma hamarosan utoléri majd az eddig ellátott városrészeket.
Egyedül Algyő maradt ki a fölsorolásból... Ott ugyanis új, önálló helyi telefonközpontot kell építeni - ezek másutt már most rendelkezésre állnak. De (ha minden a tervek szerint halad) jövőre az algyői központ-telepítés és hálózatépítés is megkezdődhet.
A fejlesztési igazgatóhelyettes megjegyezte még, hogy Felsővárosnak - amelynek teljes telefonellátása ugyancsak a világbanki hitel függvénye még voltak hálózati tartalékai, ezért máris megkezdték 400 új állomás bekapcsolását.
Ny. P.