Délmagyarország - dm_1993_04_06_3.txt
Új helyen reklamálhatunk
Vojnár László, a Matáv szegedi területi igazgatója rövid megnyitó beszédében ama reményének adott hangot, hogy az új helyen új arculattal és méltó feltételek között tudják majd fogadni mindazokat, akiknek "telefonügyben" elintézni valójuk támad. Itt - a korábbiaktól eltérően - már nem kell "barikádokon" átverekednie magát annak, aki el akar jutni az illetékeshez.
- A Rókusi körúton minden, telefonnal kapcsolatos ügyben készséggel állnak az ügyfelek szolgálatára - ezt már Bicskei Sarolta, az Ügyfélszolgálati Iroda vezetője mondta. Panaszok, számla-reklamációk elintézése, digifon-szolgáltatások megrendelése, telefon- és hívókártyavásárlás - mindez egy helyen.
- Az irodában berendeztek egy Halló szaküzletet is, amelyben telefonkészülékek és alközpontok rendelhetők meg.
- A régen várt Csongrád megyei telefonkönyv példányait éppen a megnyitó alatt helyezték el a raktárban; az új regisztert pénzért is meg lehet vásárolni, példányonként 450 forintért.
- A jelzések szerint a telefonkönyvek ingyenes átvételéhez szükséges bónok nem jutottak el minden esetben a megfelelő címzetthez. Akinek ilyen panasza van, ugyancsak a Rókusi körúti Ügyfélszolgálati Irodához forduljon, mert itt számítógépes nyilvántartást vezetnek az ingyenes névsorra jogosultakról.
- Természetesen az Ügyfélszolgálati Iroda hívószáma is megváltozott: akik telefonon szeretnének valamiről tudakozódni, ezentúl a 084-es számot tárcsázzák - a szám díjtalanul hívható!
- Nyitvatartási rend: hétfőn 10-18 óráig, keddtől péntekig 10-16 óráig. Ugyancsak a Rókusi körúti épületben tart fogadóórát Török Pál üzemvezető minden páros hét hétfőjén, 8 és 10 óra között.
-Engedi Antal, a Szegedi Távközlési Igazgatóság üzemviteli igazgatóhelyettese régi helyén, a Tisza Lajos körúti központban tart fogadóórát minden hónap harmadik hétfőjén, ugyancsak 8-10 óráig.
Ny. P.