A Szegedi Postaigazgatóság és Magyarország távközlése
a sajtó szemével.
A kezdetektől ... napjainkig.
Történelmi érdekességek.
(1850-1994)
Petőfi Népe - pn_1993_01_28_265p.txt
Sietősebben kell majd telefonálni
Néhány országos hírközlő szerv tegnap közölte, hogy február 1-jétől új telefontarifákat vezetnek be. A hír forrása: erről tárgyaltak kedden a Pénzügyminisztérium, valamint a Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztérium illetékesei. A tarifa- változáshoz azonban még hiányzik, a miniszteri jóváhagyás.
- Ám ha ez is megtörténik, akkor a jövő hónaptól 250 forint helyett 350 forint lesz a havi előfizetési díj. A beszélgetések alapdíja valószínűleg nem változik, de módosulnak a beszélgetési idők. A módosító javaslat szerint 5 forintért 9-től 15 óráig 2 percig lehet majd telefonálni. Hét és kilenc, illetve 15 és 18 óra között 3 perc lesz a beszélgetési idő. Reggel 5 és 7 óra, valamint 18 és 22 óra között 6 perc kerül majd 5 forintba, este 10-től reggel 5-ig pedig 12 perc lesz az alapdíjért járó beszélgetési idő.
- A hírek szerint csökken a távhívások egy forintra eső ideje is, mely kis távolságú hívásoknál az eddigi 60 helyett 45 másodperc lesz, a közepeseknél 20-ról 18 másodpercre, a nagy távolságú telefonálásoknál 15-ről 12 másodpercre csökken.
- A tarifamódosításokra még visszatérünk lapunkban.