Békés Megyi Népújság - bmn_1994_01_05_38p.txt
A Matáv új díjai
- Januártól drágábban telefonálhatunk Magyarországon
Érdemes kihasználni a kedvezményes tarifákat
1994. január elsejétől drágult a telefonálás Magyarországon. Ennek persze senki sem örül, de ha pontosan ismerjük a helyi és távolsági hívások tarifáit, nemcsak jobban tudjuk ellenőrizni az árakat, hanem jelentős megtakarításokat érhetünk el, például azzal, hogy más időpontban bonyolítunk le egy-egy - nem sürgős - távbeszélgetést.
- A díjakról egyébként - ahogy az a fejlett világban szokásos - nem a szolgáltató dönt, hanem a hatóság, nálunk a Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztérium. Pontosabban ezentúl csak a legnagyobb árakat határozza meg a KHVM, de a Matáv Rt.-nek - éppen a végre kiemelkedő ütemű fejlesztések miatt - égető szüksége van a forrásokra, így egyelőre kihasználja a maximumot. A mostani díjváltozás - a nemzeti telefontársaság számításai szerint - átlagosan 9,6 százalékos. A minisztérium rendelete szerint az áremelkedés mértéke a jövőben sem éri el az inflációét, hiszen azt 1995-től a rendszerint alacsonyabb belföldi ipari árindexhez kötik.
- Továbbra is. 5 forint marad az egység, csak ezért általában kevesebbet beszélhetünk, vagyis az úgynevezett tarifaimpulzusok sűrűsége változik. Ez a fogyasztók számára kedvezőbb áremelés, mintha az összeg nőne, hiszen így például egy gyors beszélgetés, egy téves kapcsolás díja nem változik. Az öt forint persze az előfizetőknek 5,50, mert 10 százalékos általános forgalmi adót tartalmaz. Kevesekben tudatosult azonban az áfa bevezetésekor, hogy a nyilvános készülékeknél - akár érmés, akár kártyás telefonról van szó - a Matáv fizeti helyettünk a forgalmi adót. (Vagy hivatalos megfogalmazás szerint a fülkés állomásoknál az impulzusdíj 4 forint 54 fillér plusz áfa.)
- Sok apró - kedvező - változás érinti a belföldi távhívások számlázását. Több primer körzetet összevontak. (Szemléletesen az a primer körzet, ahol egyforma a távhívó körzetszám, bár 1994 végéig a 96-os - a győri körzet - területén még él a 97-es és a 98-as is.) Számos viszonylatban az eddigi III-as, illetve II-es díj helyett eggyel alacsonyabb kategória szerint kell fizetni. A térkép - amely megmutatja az egyes körzetek elhelyezkedését, központját és körzetszámát - segítségével mindenki tarifa szerint telefonálhat. A szabály ugyanaz a gépi és a kézi kapcsolásnál: I. díjat számol el a Matáv Rt. a településen kívüli, de azonos körzetbe irányuló hívásnál, II-est a szomszédos, és III-ast az összes többi primer körzetbe tartozó beszélgetés esetén. így például a Székesfehérváriak a legolcsóbb távhívási tarifát térítik meg, ha a Velencei-tónál lévő nyaralójukkal beszélnek, de amennyiben a víkendház például Balatonkenesén van, már a II-es díjat fizetik. Ha pedig Füredet hívják, ugyanúgy a legdrágább belföldi tarifát kell állniuk, mintha a fővárossal vagy Mátészalkával beszélgetnének. Budapest esetében - mivel itt egy település egy körzet - hiányzik az I-es tarifa. A térképen vonalkázott területekre - vagyis Cegléd és környékének kivételével Pest megyébe - lehet a II-es díjtétel szerint telefonálni, a többi körzet már III-as. A KHVM előírása szerint legkésőbb 1997-től a fővárosi agglomeráció 43 településén már az I-es díjat kell alkalmazni, vagyis akkortól lényegesen olcsóbb lesz ide telefonálni.
- A rádiótelefonért alapvetően az azt üzemeltető társaságnak kell fizetni, de ha egy hagyományos készülékről hívunk ilyen mobil telefont, meg kell fizetni a rendes beszélgetés díját is; mégpedig amennyiben a hívott előfizető száma (a 60-as körzetszám után) a 30,31,32,33,34 számpárokkal kezdődik, akkor úgy, mintha budapesti; ha 36, 37, 39-cel indul, akkor mintha székesfehérvári, végül ha 35- tel vagy 38-cal kezdődik, akkor mintha szolnoki telefon lenne.
- A nemzetközi gyakorlatnak megfelelően csökken a különbség a közeli és a távoli beszélgetések díja között. A mostani emelés ugyanis egyáltalán nem érinti a II-es díjkategóriát és a II-esben is kisebb lesz az átlagosnál. A pontos értékeket a táblázat mutatja. Az itt szereplő számok másodpercek, vagyis január 1-jétől a különböző időpontokban ennyi másopercig telefonálhatunk 5 forintért, illetve 5,50- ért. A díjazási időszakok pedig a következők. A csúcsidőszak hétköznap 9-től 15 óráig, a nappali normál pedig szintén hétfőtől péntekig reggel 7 és 9, valamint délután 15 és 18 óra között tart. Kedvezményes a tarifa szombaton, vasárnap és munkaszüneti napokon egész nap, vagyis 5 és 22 óra között, valamint munkanapokon hajnalban 5 és 7, illetve este 18 és 22 óra között. A legkevesebbet éjjel (22 és másnap 5 óra között) kell fizetni. Érdemes kihasználni ez utóbbi időszakot például a faxok elküldésére, számítógépek telefonos adatcseréjére.
- A kézi kapcsolású központokhoz tartozó állomásokról a helyi hívás - időtartamtól függetlenül - 5 forint plusz áfa. A nem automata távhívásra ezentúl percenkénti díjat számláznak. Mégpedig az I. díjtávolságban csúcsidőben 8 forint 11 fillért, nappal 6, a kedvezményes időszakban 3, éjszaka pedig 1,50 forintot. A II. körzetben ugyanez a négy adat a következő: 18,75; 16,67; 8,11; 3,75. A III-ban pedig 25,20,10 és 5 forint a nettó ár az egyes időszakokban.
- A nemzetközi beszélgetések díja független attól, hogy mikor telefonálunk. Hat zóna létezik, amelyekben rendre 50, 65, 75, 130, 160 és 180 forintba (plusz áfa) kerül egy perc. Kézi központokban ennyit számláznak, gépi kapcsolás esetén pedig ennek megfelelő az impulzusok sűrűsége.
- Változtak az előfizetési díjak is, amelyek a lakosság számára továbbra is magukban foglalnak húsz impulzust. Az automata központokhoz tartozó magánelőfizetők egy fővonalért nettó 420 forintot, egy ikervonalért pedig 360-at fizetnek havonta. A közületek számára ugyanez 600, illetve 530 forint. A fővárosi előfizetők egyébként csak a februárban megérkező számlán találkoznak először az új árakkal, mivel számukra a Matáv Rt. 20-ától 20-áig tartó időszakokkal számol.